Egy ragadós példa: a Sticky Church modell és az ifjúsági misszió

Ha valaki a számokat szereti, akkor itt van pár: Larry Osborne, a North Coast gyülekezet lelkipásztora a szolgálata elején pár hét alatt 127 főről 150 főre növelte a gyülekezetét, majd a kezdeti sikerén felbuzdulva a következő három évben 150 főről... 151 főre. Évi egyharmad fős növekedés. Ekkor leszámolt azzal az álmával, hogy egy napon egy (több)ezer fős gyülekezet lelkésze lesz. Szó szerint kitépte az erről szóló lapot a terveit tartalmazó füzetéből, „megölte az álmot” és így szabaddá vált arra, hogy azokkal az emberekkel foglalkozzon, akik ténylegesen ott vannak a gyülekezetében. Két évtizeddel később, ugyanannak a gyülekezetnek a pásztoraként, több mint 9000 ember előtt prédikál vasárnaponként. Isten tehát feltámasztotta a megölt álmot. A kérdés az, hogy mi történt, hogyan jött létre ez a „feltámadás”?

Larry Osborne könyve szerint nem az számít, hogy mennyire jó egy gyülekezet marketingje, de még az sem igazán, hogy mennyire jók azok a programok, rendezvények, amikkel az embereket, leendő megtérőket célozzunk meg. Ezeket ő a gyülekezet „bejárati ajtajának” (front door) hívja. Fontosnak tartja azt, hogy a gyülekezet (vagy esetünkben az ifjúsági szolgálat) bejárati ajtaja minél szélesebbre legyen tárva, de sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy a hátsó ajtó (back door), amit a kiosonásra (vagy vérmérséklettől függően a látványos kivonulásra) használnak, be legyen zárva. Magyarán az a közösség növekszik egészséges módon, amiben megmaradnak az emberek, és nem az, amibe többen érkeznek, mint ahányan elmennek. Az utóbbi inkább csak átjáróház és ha tud is számbelileg növekedni, lelkileg kicsi marad. Az egészségesen növekvő közösséghez tehát odaragadnak az emberek.

Hány ifis kell egy ifihez? (3 fő)

Ha ifikről beszélgetünk, az első kérdések egyike a létszám szokott lenni (esetleg az ifisek életkora). Bizonyos szempontból ez egy jogos kérdés, de legalább annyira félre is vezethet. Ifiben (és a gyülekezetek esetén is!) a létszám és a minőség nem feltétlenül áll egyenes arányban egymással, már ha a minőséget bibliai értelemben nézzük. Istent nem a létszámadatok érdeklik, hanem az, hogy a tagok vele és egymással való kapcsolata mennyire felel meg annak a példának, amit ő Krisztussal és az egyházzal elénk adott. A mostani sorozatban szeretném megmutatni azt, hogy az ifjúsági szolgálat milyensége, minősége és mélysége nem függ a létszámtól, minden létszámnak megvannak a maga erősségei, kihívásai, feladatai és buktatói. Épp ezért az adott pillanatban elérhető számú fiatallal kell a létszámnak megfelelő módon foglalkozni ahhoz, hogy egészséges, érett hívővé válhassanak és ezzel megalapozhassák azt a természetes növekedést, ami a Biblia szerint a Jézushoz tartozó közösségek sajátja.

A sorozat előző részében azzal foglalkoztunk, hogy mit kezdjünk azzal, ha csak egy elérhető fiatalunk van: tanítványozzuk. A Biblia szerint minden hívőnek tovább kell lépnie a tanítvánnyá válás felé, hogy később ő maga is tanítvánnyá tegyen másokat, tehát a tanítványozás nem csak az egy fős ifi feladata, de kétségtelen, hogy itt a legkönnyebb. (Máris láthatjuk a nagyobb ifik egyik nagy kihívását és sok esetben hiányosságát!) Ha elkezdünk tanítványozni és Isten növekedést ad (a hívő fiatal életén keresztül, vagy a gyülekezeten keresztül érkeznek új fiatalok, esetleg a „derült égből”, mindenféle gyülekezeti kapcsolat nélkül), akkor oda kell figyelnünk arra, hogy a nagyobb létszámból fakadó lehetőségek miatt ne hagyjuk hátra a személyes, tanítványozó kapcsolatokat! Ideális esetben (és a Bibliának megfelelő módon) minden hívő fiatalnak kellene legyen személyes tanítványozó kapcsolata egy idősebb, érettebb hívővel, aki egyrészt Isten szeretetét jeleníti meg a számára, átsegíti a kezdeti (és későbbi) nehézségeken, számon tartja, tanítja, imádságban hordozza. A tanítványozó kapcsolatban erre a feladatra is fel kell készítenünk a fiatalokat, illetve a felnőtt gyülekezeti tagok közül is meg kell próbálnunk erre alkalmas (vagy alkalmassá tehető) testvéreket bevonni ebbe a feladatba. Igaz az is, hogy a fiatalok a pörgős helyeket, a menő programokat (vagyis a nagyobb létszámot felmutató dolgokat) kedvelik, de ugyanakkor keresik az mély, valódi személyes kapcsolatokat is, még ha ezt nem is mondják ki nyíltan.

Hány ifis kell egy ifihez? (1 fő)

Az előző részben arról írtam, hogy az ifjúsági szolgálat nincs létszámhoz kötve, nem kell egy minimális keret, ami mindenképpen szükséges a szolgálat elindításához. Nulla főnél kezdtük, amit a leendő vezető arra használhat fel, hogy felkészüljön a szolgálatra, kialakítsa a támogató hátteret és azt a szokást is, hogy folyamatosan képezze magát. Ez egyébként minden létszámnál szükséges és soha sem késő visszatérni ide. Ez igaz lesz minden szintre: akkor érdemes továbblépni a következőre, ha a megelőző szinteket erősen és működőképesen tudjuk tartani. Jelen esetben az, hogy elkezdünk személyesen foglalkozni valakivel nem mentesít minket az alól, hogy továbbra is imádkozzunk, tanuljunk és csapatban gondolkodjunk.

Ha viszont már valamennyire készen állunk (és teljesen soha nem leszünk készen! („Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé.” Filippi 3,14 3,14 ), akkor körülnézhetünk, hogy van-e legalább egy fiatal, akivel tudunk foglalkozni? És ha van:

1 fő

Van egy (vagy két) magányos fiatal hívőnk a gyülekezetben vagy a gyülekezethez lazábban kapcsolódva. Vagyis ha ifjúsági szolgálatra kaptunk elhívást, van szolgálati területünk.

Tanítványozás a családokban? Akkor mire való az ifi? + hét vezérelv

A Studentministry blog egyik új bejegyzésében hét vezérelvet sorol fel, amik fontos szerepet játszanak abban, hogy a hívő családban élő hívő fiatal (nevezhetjük ifisnek) a családjában kaphassa meg mindazt, ami a lelki növekedéséhez szükséges.

Miért fontos ez? Nem szoktak erről beszélni, de a helyzet az, hogy a modern értelemben vett ifjúsági munka egyáltalán nem biblikus. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a Biblia alapján szolgálni a fiatalok között, ne lenne jó és áldott dolog az evangéliumot hirdetni ennek a korosztálynak a saját nyelvén, a saját igényeik szerint, ne lehetne megtéréseket látni és életek megváltozását segíteni. Az azonban tény, hogy a Biblia sehol sem beszél külön ifjúsági szolgálatról. Nem véletlen az sem, hogy a modern értelemben vett ifjúsági munka is csak a huszadik században született meg (az előzménynek tartott vasárnapi iskola sem sokkal idősebb a keresztyénség életkorához viszonyítva), ráadásul az ifjúsági munka is számos változáson ment át a születése óta, folyamatosan alkalmazkodva a változó világhoz. (Lásd: Youth Ministry 3.0: A manifesto ) 

Hány ifis kell egy ifihez?

Ifjúsági szolgálatot akarunk indítani, vagy át kell vennünk egy létező csoportot, esetleg egy leszállóágba került ifi túléléséért küzdünk – legyen bármelyik helyzet, a létszám kérdése valamilyen módon elő fog bukkanni. Hány ifis kell ahhoz, hogy értelme legyen feléjük szolgálni? Hány, az adott korosztályba tartozó fiatal legyen hajlandó eljönni, hogy érdemes legyen elindítani egy csoportot, egy új szolgálatot a számukra? Hány hallgató kell a tanítónak, hogy ne érezze magát kellemetlenül se az igehirdető, se az igehallgató az ürességtől kongó teremben? Hány rendszeresen visszatérő fiatal kell ahhoz, hogy a csoport átlépje a kritikus tömeget és stabilizálódjon, sőt, növekedési pályára álljon?

A válasz: attól függ, milyen modellben gondolkodunk. Van olyan modell, ami bizonyos létszám alatt nem működik és van olyan, ami minden létszámhoz képes alkalmazkodni. Az előbbi a programokra alapozott, az utóbbi a pásztorolást előtérbe helyező modell. A tanítást fókuszba állító, tanterv-modell is működhet mindenféle létszámnál, de legjobban egy kisebb csoporthoz illik.

A gyakorlati tanulság: ne a létszámot próbáljuk a fejünkben létező modellhez alakítani, hanem az adott pillanatban elérhető létszámhoz igazítsuk a szolgálatunk alapjait. A létszámhatárokhoz meg az egyszerűség kedvéért válasszunk bibliai számokat. Vagyis a címben feltett kérdésre nincs válasz: minden létszámnál lehet ifiszolgálatot vinni, csak minden létszámnál máshogyan.

Játék az ifin

Drámapedagógusként tudom, hogy a játék komoly dolog. (Játékon a tevékenységet és nem a tárgyakat, kisautókat vagy Barbie babákat értve, ezt jobb az elején letisztázni.) Nincs ez másként az ifjúsági munkában se. Az ifjúsági munkában az evangéliumot nem csak szavakkal hirdetjük, hanem tettekkel, közösséggel, kapcsolatokkal is, egy hívő keresztyén közösség építéséhez pedig nagyon jó eszköz a játék - mindenféle játék. Eszköz, amit lehet jól és rosszul használni, lehet ösztönösen vagy tudatosan alkalmazni, vagy akár ki is lehet hagyni - bár ez utóbbit javasolnám a legkevésbé. Nézzünk pár gondolatot az ifin használt játékokkal kapcsolatban:

Milyen játékokat lehet használni egy ifin?

- Eszközöket nem igénylő (vagy csak minimális eszközöket, tollat, kendőt, stb. igénylő) játékokat. Ezeket szokták "közösségi játéknak" is nevezni. A drámapedagógia, élménypedagógia is használja őket. Nagyobb csoportot vagy akár az egész ifit be lehet vonni.

- Sportjátékokat, beltéren ping-pong, csocsó, stb, tornateremben vagy kültéren egyéb (csapat)játékokat.

- Társasjátékokat.

- Számítógépes- és egyéb videojátékokat.

Mire jók a játékok?

A játékot általában a tevékenység öröméért játsszuk, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen haszna vagy az egyetlen funkciója egy ifjúsági alkalmon. Tehát az a megközelítés, hogy "játsszunk valamit, addig sem kell csendben ülni és a prédikációt hallgatni", vagy esetleg "ha csendben végighallgatjátok a tanítást, akkor cserébe játszunk a végén" se nem helyes, se nem teljes.

A játékok haszna lehet:

Fogyasszatok, fogyasszatok!

Sok gyülekezet küzd azzal, hogy megfogja valahogy, valamivel a fiatalokat és még több gyülekezet, ifi megelégszik a fiatalok jelenlétével - sőt, sokat megtesz azért, hogy valahogy ezt a jelenlétet fenntartsa. Mintha a fizikai jelenlét vagy a nehezen megfogható "jól éreztem magam" lenne az ellentételezése annak a programnak, amit a gyülekezet a fiatal részére szervezett. Ez viszont a világban is jelenlevő fogyasztói modell gyülekezetesített változata és a legjobb szándék ellenére is félreviheti az ifjúsági szolgálatot.

Lássunk egy illusztrációt a „Middle School Ministry” (Kb. Szolgálat a felső tagozatosok felé) című könyvből:

"Szinte mindenki, mindenben fogyasztóként kezeli a fiatal tinédzsereket. Kapaszkodjunk meg - a legtöbb gyülekezeti ifjúsági szolgálat is!
Nemrégiben egy brit ifivezető, Mike Pilavachi beszélt erről az egyik Youth Specialties ifjúsági vezetői konferencián. Kezdő ifivezetőként azon dolgozott, hogy megszervezze a legjobb ifis eseményt a városában. Akkor érkezett el a fordulóponthoz, amikor egy filmnézéses partit hozott tető alá az ificsoportjának. Kényelmes székeket szerzett, összehozott egy stand-upos bevezető jelenetet is és persze egy nagyon vicces filmet is kölcsönzött. A alkalom végén a termet elborította a szemét, a fiatalok meg szépen kisétáltak. Az utolsó kislány végignézett a romokban heverő helységen, Mike felé fordult és ezt mondta:
- Húha, itt aztán jó nagy kupi van! - Mike azt gondolta, hogy a lány felajánlja azt, hogy segít kitakarítani, de helyette így folytatta: - Most aztán lesz majd mit takarítanod!
Azzal ő is kisétált.

Ti adjatok nekik enni!

(Egy befejezetlen és kiadásra alkalmatlan kézirat első jelenete.)

Semmi különös nem látszott rajta, mikor először kiállt a B-színpad pulpitusa mögé. Neve semmit sem mondott még a legbennfentesebbek számára sem. Még azok sem hallottak róla soha, akik már a legelső Találkozón is ott voltak pattanásos kamaszként, ma meg komoly családapai tekintetükkel, csemetéiket terelgetve nézték a furcsa nevet a programon: Tahot Imre nyugalmazott lelkipásztor evangélizációja.

Az előadást megelőző lanyha marketingtevékenységet látva nem csoda, hogy alig pár tucatnyian lézengtek B-színpad előtt Tahot Imre evangélizációjára várva. Késő délután volt már, a napközbeni kegyetlen hőség kezdett alábbhagyni, a hőguta veszélye nélkül lehetett már sétálgatni, üldögélni, megnézni a sportolási és egyéb szabadidős tevékenységeket közelebbről – ráadásul egy országos egyházi találkozón minek evangélizálni? Azért persze a szervezők bölcsen beiktattak egy ilyen programot is, elvégre nem lehetetlen, hogy nem hívő, de a hit iránt érdeklődő látogatók is megjelennek. Ha nem is sokan. Nekik pedig ott volt Tahot tiszteletes.

A meleg ellenére fehér inget és nyakkendőt viselt, ritkás ősz haja majdnem a válláig ért, több tincse is izzadtan tapadt a homlokára. Inkább életuntnak, mint az evangélium tüzétől égőnek tűnt az arca, ahogy felballagott a csöppnyi színpadra s megkocogtatta a mikrofont.

- Ez a színpad tele van zsinórokkal – közölte egykedvűen, öreges hangját mennydörgő robajjá változtatta a mikrofon, amihez nagyon közel hajolt. A sarokban meghúzódó hangtechnikus egyből integetett is neki, hogy beszéljen távolabbról, mert ez nem olyan mikrofon, de hiába, Tahot tiszteletes hasonló hangerővel folytatta: - Az én koromban már nem kellemes dolog elesni bennük, úgyhogy elgondolkodtam azon, hogy kell-e nekem ez az evangélizáció. Őszinte leszek: a hátam közepére sem kívánom.

12 kérdés az ifidről

Már most az elején bevallom, hogy nem is tizenkét kérdés, hanem tizenkét kérdéscsomag egy-egy kulcs köré szervezve. Ha ifivezető, ifjúsági lelkész, önkéntes ifjúsági munkás vagy a szolgálat iránt az átlagnál jobban érdeklődő ifis vagy, ezeken a kérdéseken végigmenve összeállíthatsz egy képet arról, hogy milyen az az ifi, amiben szolgálsz, aminek a tagja vagy. Ha egy ifit meg akarnék ismerni, akkor is ezeket a kérdéseket venném elő és venném végig a kapcsolattartóval. Nem teljes a lista, szubjektívan választottak a területek is. A kérdések többsége nem eldöntendő, hanem megválaszolandó. A kérdésekre nincsenek jó vagy rossz válaszok, egyszerűen kérdések, amiknek a lényege az információszerzés - vagy ha saját magadnak válaszolsz csak (egyelőre), akkor a szolgálat tudatosítása.

Tizenkét kérdés az ifidről

1. (Létszám)

- Hányan járnak rendszeresen ifire?

- Hányan vannak, akik az elmúlt egy évben legalább két ifialkalmon megfordultak?

- Az ifisek hány százaléka tartozik a gyülekezetbe járó családba és hány százalékuk "külsős"?

- Az ifi létszáma az elmúlt három évet tekintve csökken, növekszik vagy stagnál?

- Aki elment az ifiből, miért ment el?

- Aki érkezett, honnan, hogyan, miért érkezett?

Az ifivezetők hat kínja

A Len Kageler „YouthMinistry Survival Guide”  (kb. „Ifivezetők túlélési kézikönyve”) című könyvéhez írt előszavában Duffy Robbins egy felmérés alapján hat olyan problémás területet sorol fel, amikkel a legtöbb ifivezető, ifjúsági munkás küzd és amik aláaknázzák a szolgálatukat, vagy főállású ifjúsági pásztorok esetén az egész karrierjüket. A felmérésben kétezerötszáz ifjúsági munkást kérdeztek meg és így azonosították a legáltalánosabb, legjellemzőbb problémákat:

1. A személyes alkalmatlanság érzése


2. Problémás családi kapcsolatok


3. Egyre fogyatkozó magabiztosság


4. Úgy érzi, hogy nincs megfelelő képzése vagy végzettsége a szolgálathoz


5. Képtelen arra, hogy megszervezze a munkáját, az egyéni munkavégzési szokásait


6. Kiégés

A lelki apátia gyógyítása

A lelki apátia bemutatása és a hozzá vezető belső és külső okok után nézzük meg, hogy - Sean Dunn könyvét kiindulási alapnak használva - hogyan lehet kimozdítani a fiatalokat ebből az állapotból.

Az első lépés mindenképpen a probléma felismerése. Ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy milyen az egészséges, növekvő keresztény élet, azzal, hogy a hívő ember nem írható le sablonokkal, hiszen Isten mindenkit másnak teremtett, más lelki ajándékokat ad neki, más feladatra hívta el Krisztus testének szolgálatára. Nem lesz mindenki tanító, evangélista vagy dicsőítő zenész. Ugyanakkor vannak olyan keresztény tulajdonságok, ami minden hívőé és amit a fiatal hívőktől is jogosan elvárhatunk. Nem lesz mindannyiukból tanító vagy igehirdető, de Isten igéjének rendszeres tanulmányozása, a Biblia olvasása minden megtért ember hívő életének része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből „imaharcos”, de az egyéni és a testvérekkel való rendszeres imádkozás a lelki élet elengedhetetlen része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből milliókat megtérésre hívó és vezető sztárevangélista, de a hit megvallása (de minimum a vallástételre való készenállás) még a kamasz hívőktől is elvárt. Ugyanez a helyzet a szolgálattal: nem lehet egészséges hívő élete annak a fiatalnak, aki semmiféle szolgálatot nem vállal a hívő közösségében (vagy egyenesen nem tartozik hívő közösségbe). A szolgálat lehet sokféle (a gyülekezeti helyiség takarításától kezdve az imakör vezetéséig vagy áhítat tartásáig), de szolgálni kell. A fiataloknak is.

Ha olyan fiatalok közt szolgálunk (vagy csak ismerünk olyan fiatal hívőket), akik beleragadtak a lelki apátia állapotába, az első és a legfontosabb dolog az imádkozás. Sean Dunn szavaival „imádkozzunk gyakran és imádkozzunk agresszívan” (29. old), hordozzuk imádságban a lelki életében megragadt fiatalt, Isten elé hozva azokat a konkrét dolgokat, amikkel küzd. „A kitartó imádság a legkeményebb szívet is megpuhíthatja.” (ibid.) Ez mindennek az alapja, ha nem tudunk kitartóan imádkozni a lelki apátiával küzdő fiatalokért, akkor addig ne is lépjünk tovább, amíg nem sikerül ezt megoldanunk.

A további lépések közül néhány:

Jézus 15 - mit jelent Jézus példája?

1. Jézus több időt töltött imádkozással mint beszéddel. Miért? Szerintem azért, mert tudta, hogy egy könyörtelen ellenséggel áll harcban, aki azért jött, hogy "ölje, meglopja és pusztítsa" Isten gyermekeit.

2. Jézus örömmel töltött időt olyan emberekkel, akik maguk is bűnösnek vallották magukat. Miért? Talán azért, mert ők nem rejtették el magukat valami ember alkotta önigazolásba.

3. Jézus azt mondta, hogy onnan tudjuk majd meg, hogy kezdünk valamiféle hatással lenni az emberekre, hogyha azok fellépnek ellenünk az Ő neve miatt. Hm.

4. Jézus gyűlölte, amikor az emberek vallásos szabályok mögé bújtak.

5. Jézus nyíltan beszélt a pokolról és figyelmeztetett a hitetlenség következményeire.

A lelki apátai okai (külső okok)

Vagy talán pontosabb lenne úgy írni, hogy inkább külső okok, ugyanis a lent felsorolt okok nem feltétlenül eredményeznek lelki apátiát a fiatalokban. Viszont olyan környezetet alakítanak ki, ahol nagyobb esély lesz rá, illetve a fiatal hívő kevesebb védelmet és még kevesebb segítséget kap ahhoz, hogy elkerülje a hívő életbe való belefásulást, a lelki növekedés lelassulását vagy megrekedését. Ha a közösségünkben sok fiatal küzd lelki apátiával, akkor mindenképpen érdemes kritikus szemmel megvizsgálni azt a környezetet is, amiben hívő fiatalként mozognak, hogy a tünetek mellett az okokat is megtaláljuk. Persze sokszor könnyebb egyes életeket gyógyítani, mint egy egész rendszert, de ha a rendszeren, a környezeten tudunk javítani, akkor sokkal több problémát tudunk megelőzni – de ez már túlmutat azon, ami a legtöbb ifjúsági munkásnak a hatalmában áll.

Tehát az (inkább) külső okok

• A gyülekezeti/ifibeli környezet nem ösztönzi a fejlődést, a megtért hívőben kialakul az a kép, hogy ő már elérte a lelki fejlődés határait. Például a közösségben és a látogatott konferenciákon folyton evangélizálnak, megtérésre hívnak, ami egy hívő esetén már megtörtént, a továbblépéshez meg homályos, nehezen megfogható útmutatást kap, esetleg törvényeskedést ("ha ezeket és ezeket betartod, akkor leszel még jobb hívő" – sokszor nem is bibliai szabályokat, vagy „legyen nagyobb hited”, „fogadd hittel”), keresztény teljesítménykényszert tanítanak neki („szolgálj még többet”, „járj még több alkalomra”, „vállalj még többet”). A folytonos evangélizálás egy hamis „de jó vagyok, én már ezt rég megtettem” érzést kelt, az elmaszatolt vagy nem tisztán evangéliumi továbblépési alternatívák pedig félresiklást, kiábrándultságot okozhatnak. („Napi három órát olvasom a Bibliát és még mindig depressziós vagyok”, „Heti öt igehirdetést hallgatok meg és alig tudok megélni belőle valamit, igazából nem is emlékszem mindenre belőlük”). Sok közösségben túlteng a tanítás, de ezt nem segítik áthelyezni a gyakorlatba, megelégednek azzal, ha a tagok jelen vannak és nem követnek el kirívó bűnöket. A tiszta evangéliumi igehirdetés mellett is lelki apátiát okozhat az, ha nem dinamikus a közösség és nincs tanítványozás, nincsenek növekedésre ösztönző személyes hívő kapcsolatok, nincs evangéliumi értelemben vett számonkérhetőség.

Egymás szemében - egy új arc az ifin

Amber

Amber soha sem tudta meg, hogy milyen nagy hatással volt egyszer valaki életére. Számára ez is csak egy szokásos kedd esti alkalom volt az ifivel.

Amber nyolcadikos volt és egész életében ugyanabba a kisvárosi gyülekezetbe járt. Mostanra már teljesen megszokta a kedd esti ifik menetrendjét. Kint fogja várni a bejáratnál a barátnőjét, Lindseyt, aki egy kisbusszal érkezik majd egy rakat barátjával együtt. Kirobbannak majd a kocsiból és a szokásos kiáltásaikkal, huhogásaikkal és öleléseikkel üdvözlik egymást. Utána gyorsan egy kis kört alkotnak, hogy kicseréljék a legújabb pletykákat arról, hogy ki randizik kivel, ki szakított kivel, ki van épp fasírtban kivel és így tovább. A csoport utána lassan, ösztönösen átsodródik majd az imaház udvarán az ifjúsági csoport terme felé.

A dolgok szokott rendje azonban kizökkent, amikor Amber egy apró, narancsszín fényre figyelt fel az imaház falának árnyékában. Az ifisek hirtelen elhallgattak és a falnak támaszkodó, cigarettázó fiút bámulták. Az idegen fiú lógós nadrágot viselt egy olyan övvel, ami nyilvánvalóan pár számmal nagyobb volt a kelleténél, fekete pólót és napszemüveget. A teste különböző pontjait piercingek ékesítették és a frizurája is illett az összképhez. A csönd esetlen, sűrű ködként telepedett az udvarra. Végül Amber törte meg a csendet azzal, hogy a terem ajtaja felé iramodott és gyorsan beslisszant rajta, a barátai csak fél lépéssel maradtak le mögötte. Pár perccel később már vissza is tértek a szokásos menetrendhez: kis csoportokba húzódtak és a terem másik végében lebzselő fiúkon vihogtak. A kinti fiút már szinte el is felejtették.

Randiképes vagy? / Könyvekről: Dateable

(Idézet a könyvből:)

Kérdezd Justint!

Justin, a barátom totál másmilyen, amikor a haverjaival van. Nem is szeretek velük lenni. Már mondtam neki is, de semmi sem változott. Szerintem nekem sokkal fontosabbnak kellene lennem a számára, mint a barátainak. Segíts!

Carmella, 14

Nem, Carmella, nem kellene! A barátnők jönnek-mennek, de a barátságok egy életre szólnak. Ezért fontosabbak a haverok nálad, ennek így kell lennie. Ne felejtsd el, a barátod tisztában van vele, hogy a kapcsolatotok egyszer véget fog majd érni. Ha megengedsz még egy személyes megjegyzést: azoknak a lányoknak a száma, akikkel gimiben jártam és még mindig tartom a kapcsolatot... ö... nulla!

(158. oldal)

A fenti idézetet lehet, hogy inkább valami színes tinimagazin szerelmi tanácsadó rovatába képzelnénk el, nem pedig egy keresztény könyvbe – pedig onnan van. Dateable, azaz Randiképes: Justin Lookadoo és Hayley DiMarco szókimondó, gyakorlatias és őszinte könyvet írt a randizásról, a fiú-lány kapcsolatokról (és különbségekről), a határokról és felelősségről, de mindenekelőtt az életszenvedély kereséséről.

A lelki apátai okai (belső okok)

A lelki apátia meghatározása és tünetei után a mai bejegyzésben a lehetséges okokkal foglalkozunk, leginkább Sean Dunnkönyve alapján, de alkalmanként más forrásokkal és saját gondolatokkal is kiegészítve.

Természetesen ezek a dolgok nem jelennek meg tisztán, kizárólagosan egyes esetekben, mindenki problémája (és a megoldáshoz vezető útja) egyéni, illetve a külső körülmények megléte sem jelenti azt, hogy a hatásának kitett fiatal lelki apátiába fog esni. Az alább felsorolt és röviden részletezett okok inkább csak azt mutatják, hogy nagyobb a probléma kialakulásának valószínűsége, a már kialakult apátia esetén pedig segíthetnek megérteni azt, hogy mi történt – és megelőzni a helyzet további romlását.

Belső okok


• Álmegtérés (false conversion). Álmegtérésnek nevezzük azt, amikor valaki valódi újjászületés nélkül mutat megtérésre hasonlító jeleket, akár egy egész életet leélve ebben az állapotban. Fakadhat abból is, hogy valaki tudatosan vesz fel egy képmutató „hívő” álarcot valamilyen cél elérésének érdekében (pl. egy hívő lánynak udvarolva egyszer csak „megtér”), de sokkal gyakoribb az, amikor az álmegtért őszintén azt gondolja, hogy ő megtért. Ez lehet egy felszínes vagy torz evangélizálás eredménye („ha megtérsz, boldog leszel”, „ha elmondod a megtérők imáját, akkor megtértél”), lehet a hívő családnak vagy gyülekezeti háttérnek, hívő baráti társaságnak való öntudatlan megfelelni akarás („már tizennégy éves vagy, hívő családban élsz, és még nem tértél meg/merítkeztél be/konfirmáltál?”), felszínes gyülekezeti közösség, ahol az alkalmakon való részvétellel és a kirívó (kiderülő) bűnöket elkerülve le lehet tudni azt, amit tagként elvárnak a hívőtől.

Mikor már unjuk Istent - a lelki apátia tünetei

Ebben a hónapban a gyülekezetbe járó fiatalokat érintő lelki fásultság (apátia) témakörét járjuk körbe, Sean Dunn: Bored with God című könyve alapján, alkalmanként kiegészítve más forrásokkal és saját anyaggal is.

A kötet fülszövege:

„A lelki apátia betegség! És mint a legtöbb betegség, az apátia is látható tünetekkel jár, ami frusztrálja az áldozatait és azokat is, akik velük foglalkoznak. A tizenévesek különösen hajlamosak lelki fásultságba esni – és az az apátia rendkívüli módon fertőző!

Sean Dunn a Mikor már unjuk Istent című könyvében beszámol arról, hogy a fiatalok között végzett szolgálata során hogyan találkozott a lelki apátiával. A Szentírásra alapozva vezet végig azon, hogyan állíthatjuk meg az apátia terjedését és hogyan pásztorolhatjuk a fiatalokat úgy, hogy lelki éhséget érezzenek helyette.

Honnan szerzünk embereket?

A blogot indító bejegyzésben felvázolt három modell abban is különbözik, ahogy a potenciális új tagok elérésére tekint. A mai bejegyzésben ezt vizsgálom meg gyakorlati és bibliai szempontból.

TANTERV

A „Tanterv” modellt használó ifjúsági szolgálatba érkező új fiatalok a legtöbb esetben valamiféle hatalmi helyzetnek engedve kezdenek el az alkalmakra járni. Gyülekezet esetén ez leginkább a családot jelenti: akik a vasárnapi iskolába járnak, zömmel azért járnak oda, mert a szüleik a gyülekezet alkalmain vesznek részt, a gyülekezethez tartoznak valamilyen szinten. Már csak az életkori sajátosságok miatt sem valószínű, hogy valaki az utcáról besétál egy ilyen alkalomra és ott ragad és az sem jellemző, hogy a gyülekezetbe járó gyerekek (sikerrel) elhívják az osztálytársaikat, barátaikat, hiszen ők ugyanúgy a szüleik hatalma alatt élnek. Van, hogy ez a modell megmarad a klasszikusabb ifis korosztálynál is, a gyülekezet „ifijét” gyakorlatilag a lelkipásztor és a tagok adott korosztályba tartozó gyerekei alkotják, jobb esetben egy-két lazábban kapcsolódó külsőssel. (És később a gyülekezet felnőtté avatott tagjai is – legyen az bemerítés vagy konfirmáció – is ilyen „hatalmi” helyzet alól, a gyülekezetből érkeznek.)

Egyházman

(Ünnepnap lévén a különféle modellekről szóló témát egy novellával folytatjuk, amiben a keresztyén szuperhős jön, lát és megment egy gyülekezetet. Melyik modellt képviseli a három közül?)

-Akárhogy ráncigálom ezt a hosszabbítót, akkor is hiányzik még fél méter – panaszkodott az ifivezető, akinek nem volt ifije. A lelkész nekitámasztotta a reflektort a kéménynek, majd közelebb lépett, hogy lássa, mi a gond. Igen, az a fél méter nagyon hiányzott. Viszont ha a reflektort hátrébb húzzák, a felhők helyett csak a szomszéd ház tűzfalára tudják kivetíteni a jelet, az meg nem az igazi.

- Hozd fel azt a kis elosztót az asztal alól – mondta végül az ifivezetőnek.

- De az kell az erősítőnek.

- Egy alkalmat kibírunk erősítő nélkül is.

Mialatt az elosztót várta, a lelkész elgondolkozott azon, hogy igazából akármelyik alkalmat kibírnák erősítő nélkül, mert ünnepnapnak számított, mikor a pulpitustól nézve a harmadik széksorban is ült valaki. Persze az istentisztelet elején mindig mindenki hátra ült, így egyfajta hagyománnyá vált a lelkész fiatal, apró közösségében az előrehívás – mármint hogy a kedves tagok üljenek előre, hogy a később érkezők is könnyen helyet tudjanak foglalni. De már senki nem emlékezett arra, mikor is érkezett valaki utoljára későn, vagy újonnan, vagy úgy egyáltalán. Elméletileg most is a szokásos szerdai bibliaóra lenne, de a lelkészen és az ifi nélküli ifivezetőn kívül nem bukkant fel senki. Egy darabig tanácstalanul nézték egymást, majd – szinte a semmiből – beugrott nekik egy ötlet. Illetve Az Ötlet.

A hihetetlenül zsugorodó ificsoport

A múlt heti bejegyzésben három létező modellt vázoltam fel az ifjúsági munka területéről. Ezen a héten Steven Case egyik könyvének idevágó részének fordításával a programokra alapuló és a pásztoroláson alapuló modell közti különbséget (konfliktushelyzetet?) illusztrálom.

***

Dan egy olyan ifibe jár, ahol épp ezen a héten lesz egy éve, hogy új ifivezető szolgál. Az őt megelőző ifivezető alatt az ifin mindig nagy pörgés volt vasárnaponként. Ötvenen-hatvanan is voltak hétről-hétre. Ráadásul az ifi naptára is tele volt mindenféle menő programmal, koncertekre jártak, síelni mentek, vidámparkokat látogattak.

Az elmúlt egy évben, az új ifivezető alatt a heti átlag ötvenes létszám leesett tizenötre.

Az ifjúsági munka három modellje

A gyülekezetek általában az alábbi három modell egyikére alapozzák a fiatalok közt végzett szolgálatukat:

A modell jellemzői	Tanterv	Programok	Pásztorolás
A szolgálati modell célja	Hitoktatás, vallástanítás	Egészséges környezet megteremtése	Lelki növekedés
A cél eléréséért dolgozó személy	Vasárnapi iskolai tanító, hitoktató	Programfelelős, szabadidőszervező	Lelkész, ifjúsági munkás (de mindenkit pásztornak tekintenek)
A cél elérésének jutalma	Tudás	Programok, pörgés	Növekedés
A modell hatékonyságának fokmérője	„Mennyire ismerik jól a fiatalok a Bibliát?”	„Mennyire aktív az ifjúság a gyülekezetben?”	„Mennyire hasonlítanak a fiatalok Jézusra?”

(Timeless Youth Ministry, 358. oldal)

Az ifjúsági munka feladata nem merülhet ki abban, hogy tárgyi tudást adunk át a Bibliából, aranymondásokat tanítunk, bibliai történeteket dolgozunk fel. A bibliai tudásanyag nem cél, hanem eszköz. Önmagában a legmélyebb, legteljesebb bibliaismeret sem garantálja az érett hívő életet, de talán még a hívő életet sem. A megtanult bibliai igazságok nem garantálják a megélt bibliai igazságokat, a „Tanterv” modellt követő ifjúsági munkásoknak, tanítóknak ezért tisztában kell lenniük ezzel a korláttal. (Még az előnyeivel együtt is: a tantervi modellt könnyű hosszabb távra előre tervezni, lehet használni előre elkészített anyagokat és egyértelmű visszajelzéseket kaphatunk ha azt vizsgáljuk, mennyit jegyeztek meg a „tananyagból”, lehet sok tanítóval, felváltva, a fiatalokkal való mélyebb kapcsolat nélkül is végezni.)