A blogot indító
bejegyzésben felvázolt három modell abban is különbözik, ahogy
a potenciális új tagok elérésére tekint. A mai bejegyzésben ezt
vizsgálom meg gyakorlati és bibliai szempontból.
TANTERV
A „Tanterv”
modellt használó ifjúsági szolgálatba érkező új fiatalok a
legtöbb esetben valamiféle hatalmi helyzetnek engedve kezdenek el
az alkalmakra járni. Gyülekezet esetén ez leginkább a családot
jelenti: akik a vasárnapi iskolába járnak, zömmel azért járnak
oda, mert a szüleik a gyülekezet alkalmain vesznek részt, a
gyülekezethez tartoznak valamilyen szinten. Már csak az életkori
sajátosságok miatt sem valószínű, hogy valaki az utcáról
besétál egy ilyen alkalomra és ott ragad és az sem jellemző,
hogy a gyülekezetbe járó gyerekek (sikerrel) elhívják az
osztálytársaikat, barátaikat, hiszen ők ugyanúgy a szüleik
hatalma alatt élnek. Van, hogy ez a modell megmarad a klasszikusabb
ifis korosztálynál is, a gyülekezet „ifijét” gyakorlatilag a
lelkipásztor és a tagok adott korosztályba tartozó gyerekei
alkotják, jobb esetben egy-két lazábban kapcsolódó külsőssel.
(És később a gyülekezet felnőtté avatott tagjai is – legyen
az bemerítés vagy konfirmáció – is ilyen „hatalmi” helyzet
alól, a gyülekezetből érkeznek.)