Az ifjúsági munka három modellje

A gyülekezetek általában az alábbi három modell egyikére alapozzák a fiatalok közt végzett szolgálatukat:

A modell jellemzői	Tanterv	Programok	Pásztorolás
A szolgálati modell célja	Hitoktatás, vallástanítás	Egészséges környezet megteremtése	Lelki növekedés
A cél eléréséért dolgozó személy	Vasárnapi iskolai tanító, hitoktató	Programfelelős, szabadidőszervező	Lelkész, ifjúsági munkás (de mindenkit pásztornak tekintenek)
A cél elérésének jutalma	Tudás	Programok, pörgés	Növekedés
A modell hatékonyságának fokmérője	„Mennyire ismerik jól a fiatalok a Bibliát?”	„Mennyire aktív az ifjúság a gyülekezetben?”	„Mennyire hasonlítanak a fiatalok Jézusra?”

(Timeless Youth Ministry, 358. oldal)

Az ifjúsági munka feladata nem merülhet ki abban, hogy tárgyi tudást adunk át a Bibliából, aranymondásokat tanítunk, bibliai történeteket dolgozunk fel. A bibliai tudásanyag nem cél, hanem eszköz. Önmagában a legmélyebb, legteljesebb bibliaismeret sem garantálja az érett hívő életet, de talán még a hívő életet sem. A megtanult bibliai igazságok nem garantálják a megélt bibliai igazságokat, a „Tanterv” modellt követő ifjúsági munkásoknak, tanítóknak ezért tisztában kell lenniük ezzel a korláttal. (Még az előnyeivel együtt is: a tantervi modellt könnyű hosszabb távra előre tervezni, lehet használni előre elkészített anyagokat és egyértelmű visszajelzéseket kaphatunk ha azt vizsgáljuk, mennyit jegyeztek meg a „tananyagból”, lehet sok tanítóval, felváltva, a fiatalokkal való mélyebb kapcsolat nélkül is végezni.)

A különféle programok szervezésénél tudni kell, hogy ebben potenciálisan benne van az, hogy az ifjúsági munka első számú ellenségévé váljon. A „Programokra” épített ifjúsági munka csábítóan látványos tud lenni, intenzív közösségi élményt ad az ötletelés, a felkészülés, a végrehajtás és a lecsengés kellemes fáradtsággal járó szakasza. Könnyen lehet eredményeket felmutatni létszámokkal, nagynevű vendégelőadókkal, fényképekkel, hang- és videófelvételekkel. Látványos, kreatív programokkal könnyebben vonzhatunk olyanokat is a gyülekezeti rendezvényre, akik egy mezei, sima ifire vagy istentiszteletre, bibliaórára nem jönnének el. (Épp ezért, az így megszólítandó nem-hívők miatt a nagy programok általában evangelizálnak.)

Ide illik viszont egy gondolat James McDonald-tól:

„Nem lehet a szolgálatot menő programokra és híres vendégekre építeni, mert azzal csak olyan embereket vonzunk, akik felszínes szolgálatot akarnak és végső soron kényes orrú, magas igényű, soha nem elégedett „tanítványokat” nevelünk.”

(Vertical Church, 150. oldal)

A programok eszközök és nem célok, legalábbis ha az érett, felnőtt hívők, a mások tanítására is alkalmas tanítványok kinevelésének újszövetségi feladatát nézzük. Ahogy a táblázatban is látható, a programokra alapozott ifjúsági munka ideális vezetője elsősorban nem lelkipásztor, hanem jó szervező. De mi motiválja egy pörgős, látványos gyülekezeti rendezvény létrehozása közben a lelki növekedést? Ha egyik programról a másikra ugrunk, hol marad hely a személyes lelki növekedés segítésére? Ha a siker fokmérője a létszám, a sikeres vezető olyan tevékenységbe fekteti az energiáját és idejét, ami a lehető legtöbb emberre hatással van – a lelkigondozás, a személyes tanítványozás pedig nem ilyen. Az is teljes embert kíván a szolgálótól, sok időt, energiát, de csak nagyon szűk létszámot ér el vele, talán csak egy embert.

A program, akárcsak a tantervi modell bibliai tárgyismerete, nagyon jó, nagyon hasznos és nagyon szükséges eleme az ifjúsági munkának – de csak ennyi. Csak egy elem, csak egy eszköz, csak egy lépcsőfok, aminek segítségével a Bibliában megfogalmazott szolgálati cél felé léphetünk: a nem hívők hívővé, a hívők tanítvánnyá tétele felé.

Ezt képviseli a Pásztorolás modellje. Az erre alapozott ifjúsági munka a szolgálat minden tevékenységét abból a szempontból teszi mérlegre, hogy segít-e a szolgálatra bízott fiatalok lelki növekedésében, az érett tanítvánnyá válásban. Ehhez – természetesen – szükség van bibliaismeretre, szükség van lelki és közösségi élményt adó programokra, szükség van evangelizációkra (ahol a hívől már szolgálatban is kipróbálják magukat). De a legnagyobb szükség személyes kapcsolatokra, személyes tanítványozásra, lelkigondozásra van, ezekre a nehéz, hosszadalmas és egyáltalán nem látványos dolgokra. Azokra a dolgokra, amik miatt végső soron kereszténység a kereszténység.

A bejegyzésben említett könyvek:

Lee Vukich, Steve Vandegriff: Timeless Youth Ministry 

James MacDonald: Vertical Church