2013. szeptember 18., szerda

Játék az ifin



Drámapedagógusként tudom, hogy a játék komoly dolog. (Játékon a tevékenységet és nem a tárgyakat, kisautókat vagy Barbie babákat értve, ezt jobb az elején letisztázni.) Nincs ez másként az ifjúsági munkában se. Az ifjúsági munkában az evangéliumot nem csak szavakkal hirdetjük, hanem tettekkel, közösséggel, kapcsolatokkal is, egy hívő keresztyén közösség építéséhez pedig nagyon jó eszköz a játék - mindenféle játék. Eszköz, amit lehet jól és rosszul használni, lehet ösztönösen vagy tudatosan alkalmazni, vagy akár ki is lehet hagyni - bár ez utóbbit javasolnám a legkevésbé. Nézzünk pár gondolatot az ifin használt játékokkal kapcsolatban:

Milyen játékokat lehet használni egy ifin?

- Eszközöket nem igénylő (vagy csak minimális eszközöket, tollat, kendőt, stb. igénylő) játékokat. Ezeket szokták "közösségi játéknak" is nevezni. A drámapedagógia, élménypedagógia is használja őket. Nagyobb csoportot vagy akár az egész ifit be lehet vonni.

- Sportjátékokat, beltéren ping-pong, csocsó, stb, tornateremben vagy kültéren egyéb (csapat)játékokat.

- Társasjátékokat.

- Számítógépes- és egyéb videojátékokat.


Mire jók a játékok?

A játékot általában a tevékenység öröméért játsszuk, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen haszna vagy az egyetlen funkciója egy ifjúsági alkalmon. Tehát az a megközelítés, hogy "játsszunk valamit, addig sem kell csendben ülni és a prédikációt hallgatni", vagy esetleg "ha csendben végighallgatjátok a tanítást, akkor cserébe játszunk a végén" se nem helyes, se nem teljes.

A játékok haszna lehet:


- Élményszerzés (általában pozitív élmény, de ha a játék előhoz a csoporton belül feszülő ellentétekből valamit, akkor ez az élmény lehet negatív is - ez sem tragédia, sőt, alkalom a fejlődésre, az előkerült problémával való foglalkozásra).

- Közösségépítés (ismerkedős, együttműködésen alapuló játékok, gyakorlatilag minden, amit együtt csinálunk, építheti a közösséget).

- Jó eszköz az új tagok, a látogatók beépítésére, alkalom arra, hogy jobban megismerjük őket, alkalom nekik arra, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki többekkel, legyen egy közös élményanyaguk, amire később építhetnek a beszélgetéseikben. Ha a játék az ifi szerves része, nem jelentkezik az a probléma, hogy a látogató csak ül egyedül és senki nem megy oda hozzá, senki nem foglalkozik vele. Játékba invitálni sokkal egyszerűbb, mint mély lelki (vagy sablonos ismerkedési) beszélgetést kezdeményezni, a közös játékból pedig könnyű továbblépni.

- Jó játékválasztással előkészíthetjük, illusztrálhatjuk a tanítás témáját vagy bizony elemeit (pl. vakjátékok, bizalomjátékok, stb).

- A játékok során tanúsított viselkedésükön keresztül jobban megismerhetjük az ifire járó fiatalokat, a fiatalok egymást, néhány esetben még saját magukat is („tudok-e veszíteni...”). Ez utóbbi kérdéssel az ifivezető is hamar szembesülni fog és sokan fogják figyelni a gyakorlati bizonyságtételét!

- Személyiség- és közösségformálás eszköze is lehet, megfelelő játékválasztással. Vannak játékok, amiben egyesek ügyesek, vannak másmilyen, amiben mások ügyesek, a játékvezető pedig így helyzetbe hozhat olyan fiatalokat is, akik amúgy a csoport perifériájára szorulnának.

- Egy (vagy több) jó játék örömforrás és vidámságot okoz: mindkét dolog jellemző Isten országára és szembemegy a keresztyénekkel kapcsolatos előítéletekkel. Ezért ha valaki azért nem megy ifire, mert ott biztos besavanyodott szentfazekak ülnek, akkor egy játszó ifivel találkozva új kifogást kell keresnie.

Mire vigyázzunk a játékokkal?

Bár a játék egyik meghatározása az, hogy önmagában, önmagáért végzett tevékenység, az ifjúsági munkában használt játék nem válhat céllá. Vagyis:

- Ne használjuk a játékot csalinak, amivel becsalogatunk nem hívőket, hogy miután/mielőtt szórakoztattuk őket, gyorsan elmondjuk nekik az evangéliumot. Tisztázzuk le, hogy játék nélkül is van ifiszolgálat, de Ige nélkül nincsen. Az egyes alkalmak és az egész szolgálat célja, fókusza Isten dicsősége. Ettől persze lehet játékalkalmakat szervezni, de ezek legyenek rendkívüli esetek és ott se maradjon el egy áldáskérő ima vagy egy ige felolvasása. A normál ifiszolgálatnak pedig legyen fontos, de nem mindent leuraló része a játék, a fenti célokra használva!

- Mivel az ifin való játéknak is Isten dicsőségére kell mutatnia, ezért nem hozhatunk olyan játékot, ami szándékosan megszégyenít, nevetségessé tesz valakit, ami valakinek az átverésére, becsapására irányul, ahol valakinek a kárára szórakoznak a többiek. Az ilyen fajta játékokat „világi” drámapedagógusként sem kedvelném, mert a bizalmat csak egyszer lehet elveszíteni, de keresztyén szolgálóként mindenképp kerülendőnek tartom, mert nem szolgálja a célt. A céltévesztés másik neve pedig: bűn.

- Kerüljünk minden olyan játékot, ami nem kapcsol össze legalább két embert. Erre különösen a videójátékoknál kell vigyázni. Otthon mindenki azt játszik, amit akar, de ifin csak olyan programmal játsszanak, amit legalább két játékosnak kell irányítania.

- Vannak versengésre késztető játékok is. Ezek is jól használhatóak ifin, de figyeljünk oda, nehogy a versenyhelyzet túl komolyra forduljon, személyeskedés legyen belőle, ne használják ki a meglévő ellentétek, ellenszenvek kifejezésére, egymás leszólására. Ha ilyen veszély van, akkor inkább kerüljük vagy állítsuk össze úgy a csapatokat, hogy azok ne feleljenek meg a közösségben meghúzódó törésvonalaknak.

- Csapatválasztásnál, ha csak lehet, kerüljük a testnevelés órákon megszokott „két csapatkapitány választ” módszert. Senki sem szeret utoljára maradni, ne erősítsük meg ezeket a negatív érzéseket az ifin! Osszuk el mi a csapatokat vagy sorsoljuk ki (kártyalapok, kiszámoló, akármi) – a sorsolásnál még az is lehet, hogy Isten is beleszól a csapatösszeállításba. :)

Hol van a helye a játéknak az ifin?

Ez sokban függ a kialakult szokásoktól, az ifi jellegétől, sőt, még attól is, mennyire pontosan érkeznek meg az alkalomra (bár a pontos kezdés példamutatással, kellő akaraterővel és határozottsággal viszonylag hamar kivitelezhető.)

Ha nem az igei résszel kezdünk, akkor az igei rész elé bemelegítőnek/jégtörőnek olyan játékokat érdemes rakni, amik határozott idejűek, megadott idő alatt lezárhatóak. Ezek a játékok a korábban már említett „közösségi játékok” közé tartoznak. Fontos figyelemmel lenni a „felpörgetés-lenyugtatás” szabályára is, ha azt akarjuk, hogy az igei részre komolyan figyeljenek, akkor közvetlenül elé ne tegyünk egy felpörgető (intenzív, rohangálós, vicces, kiabálós, stb) játékot, ha van is ilyen játék a sorban, akkor egy lenyugtató játékkal kell átvezetni.

Sportjátékot, társasozást, számítógépes játékot csak az igei rész után érdemes rakni, amiket lehet akár az ifialkalom végéig (akármit is jelentsen ez) folytatni. Természetesen „közösségi játékokat” is lehet ilyenkor játszani, de ekkor érdemes úgy, hogy ne kelljen benne mindenkinek kötelezően részt venni, lehessen lelkifurdalás nélkül mást csinálni (mást játszani, beszélgetni, enni, hazamenni, stb.)

Néhány tipp a játékvezetéshez

(A közösségi játékoknak van általában játékvezetőjük, ezért az alábbi tippek erre vonatkoznak.)

- Ha az igei rész előtt vezetünk játékot, legyen határozott elképzelésünk arról, hogy mit akarunk játszani, meddig, az sem árt, ha letisztázzuk magunkban azt, hogy mit akarunk vele elérni. (pl. „Lesznek vendégek, ismerkedjünk meg velük.”, „A bizalomról lesz szó a tanításban, próbáljuk ki, mennyire bízunk magunkban.” „Mindenki szomorú az évkezdés/időjárás/gazdasági helyzet/az imaház elütött macskája miatt, kicsit vidámítsuk fel őket”, stb.) A játékot úgy fogják fogadni, ahogy előadjuk, ezért ha magabiztosak vagyunk, az már fél siker. Ha úgy kezdünk neki, hogy „hoztam egy játékot, nem tudom, hogy mennyire jó”, akkor valószínűleg nem is fogják olyan jónak találni.

- Mindig vegyük figyelembe a létszámot és a csoport összetételét. Vannak játékok, amit csak sokan lehet játszani, van, amit inkább kevesebben. Ha az egész csoport játszik, akkor ne vigyünk olyan játékot, ahol ketten csinálnak valamit, mindenki más meg csak nézi. Ha nem tudjuk előre a létszámot, legyen több játék a tarsolyunkban és igazítsuk a játéksort az adott helyzethez. Természetesen a rendelkezésre álló hely is befolyásolja, milyen játékot tudunk játszani, ezzel is számoljunk!

- Ha a játékhoz kellékre, eszközre van szükség, azt készítsük össze előre. Ez egyrészt praktikus, másrészt a játékvezető felkészültségét is mutatja, ez pedig javítja a játszók hozzáállását. Nagyon esetlen, amikor a játékismertetés közben keresgéljük a kellékeket. Ennél csak az kellemetlenebb, ha nem találjuk őket.

- Ha vannak kétségeink a játékkal kapcsolatban, azokat tartsuk meg magunknak. Lehet, hogy nem vagyunk elegen hozzá, vagy túl nehéz az adott társaságnak (az adott állapotában). Ha túlságosan bizonytalanok vagyunk, válasszunk másik játékot. Ha viszont mégis a kétséges játék mellett döntünk, ezt a bizonytalanságot ne mutassuk ki. Ha nem megy, úgyis ki fog derülni (és nem dől össze a világ), ha meg megy, akkor miért kell belezavarni az elején? Tehát ne mondjunk olyat, hogy „nem tudom, ez a játék mennyire fog tetszeni nektek”, vagy „lehet, hogy kevesen vagyunk ehhez a játékhoz”, stb.

- A szabály ismertetésénél először a könnyebb dolgokat mondjuk, csak később a nehezebbet (a „szorítást”). Így jobban meg tudják jegyezni, mit kell csinálni. („Ebben a játékban az a feladat, hogy ezt a tányért körbeadjuk úgy, hogy a rajta levő pingponglabda ne essen le. Mivel ez így túl könnyű lenne, ezért mindezt csukott szemmel.” - Ha először a csukott szemet mondanánk, már nem figyelnének annyira arra, hogy konkrétan mit kell csinálni.)

- A játékot mindig akkor fejezzük be, amikor még szívesen játszanának még. Így az a pozitív érzés marad a játékkal kapcsolatban, hogy „de kár, hogy vége van”. Ha már akkor fejezzük be, amikor unják, akkor már késő. Ha még ekkor sem, akkor főleg késő.


- Nem kell mindig új játékot játszani, attól, hogy valami új, nem biztos, hogy jó. Legyenek visszatérő játékok, amik népszerűek, amiket szeret a csoport, de lehet visszatérő egy olyan játék, feladat is, amit nehezen tudnak megoldani.

- A „kötelező játék” fából vaskarika – ha komolyan vesszük mindkét részét, nem értelmezhető. Ez az ifjúsági munkában is így van. Ne legyen kötelező játszani, lehessen kimaradni, passzolni, kicsit hátrébb húzódni. Játékvezetőként fogadjuk el azt, hogy valaki nem játszik (őszintén fogadjuk el, ne csak elviseljük és főleg ne vegyük személyes sértésnek vagy kritikának), de bíztassunk a részvételre, nyújtson olyan élményt a játék, amit kár kihagyni.

- Vannak játékok, amik nehezebb feladatot kínálnak, ami nem biztos, hogy elsőre megy. Ne könnyítsük meg senkinek a dolgát, ne segítsünk ott, ahol nem a játékvezetőnek kell megoldani a feladatot. Hagyjuk szenvedni őket, ne féljünk a csöndtől vagy megakadástól. A játék komoly dolog, vegyünk mi is komolyan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése