Hány ifis kell egy ifihez? (1 fő)

Az előző részben arról írtam, hogy az ifjúsági szolgálat nincs létszámhoz kötve, nem kell egy minimális keret, ami mindenképpen szükséges a szolgálat elindításához. Nulla főnél kezdtük, amit a leendő vezető arra használhat fel, hogy felkészüljön a szolgálatra, kialakítsa a támogató hátteret és azt a szokást is, hogy folyamatosan képezze magát. Ez egyébként minden létszámnál szükséges és soha sem késő visszatérni ide. Ez igaz lesz minden szintre: akkor érdemes továbblépni a következőre, ha a megelőző szinteket erősen és működőképesen tudjuk tartani. Jelen esetben az, hogy elkezdünk személyesen foglalkozni valakivel nem mentesít minket az alól, hogy továbbra is imádkozzunk, tanuljunk és csapatban gondolkodjunk.

Ha viszont már valamennyire készen állunk (és teljesen soha nem leszünk készen! („Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé.” Filippi 3,14 3,14 ), akkor körülnézhetünk, hogy van-e legalább egy fiatal, akivel tudunk foglalkozni? És ha van:

1 fő

Van egy (vagy két) magányos fiatal hívőnk a gyülekezetben vagy a gyülekezethez lazábban kapcsolódva. Vagyis ha ifjúsági szolgálatra kaptunk elhívást, van szolgálati területünk.

Lehet, hogy ez a fiatal egy új hívő, aki valahol máshol tért meg, például elment egy táborba, abban a környezetben hozott egy döntést, majd hazatért és a gyülekezeti hétköznapokban próbálja ugyanazt a lelki élményt keresni, amit a „hegyen” kapott... Lehet, hogy ez a fiatal egy gyülekezeti család gyermeke, aki kijárta már a vasárnapi iskolát, konfirmált vagy amint lehetett, bemerítkezett, de lehet, hogy még ő sem tudja eldönteni, hogy miért is van a gyülekezetben: a családi háttere vagy Isten hívása miatt? (És ki tudja, hogy meg fog-e maradni, amikor már ő dönt arról, tag akar-e lenni...) Lehet, hogy ez a fiatal egy kereső, egy „világi”, aki valahogy a gyülekezet erőterébe sodródott, nem hozott döntést (még), de van benne valamiféle érdeklődés, kíváncsiság – legalábbis egy ideig. Lehet, egy ez a fiatal egy újjászületett, magányos hívő, aki – család és korosztályos társak nélkül – egyedül van a gyülekezetben és magányosan küzd azért, hogy növekedjen, de legalábbis megmaradjon valahogy. Lehetne sorolni még, mert bár azt mondják, hogy kevés fiatal van a gyülekezetekben, azért mindig akad egy-kettő, és soha nincs két egyforma eset.

A lényeg az, hogy egy-két ember még nem ificsoport és nem is lehet ennyire alapozva ificsoportot indítani. (Ha a leendő ifivezető akarná is, a gyülekezet vezetése valószínűleg lehűtené a kedélyeit, mert ennyi embernek miért, azok se jönnének el, stb. Bár ez az érvelés eléggé a farkába harapó kígyó esete: nincs ifi, mert nem jönnek fiatalok a gyülekezetbe. Miért nem jönnek? Mert nincs ifi... Chuck Bomar írja a fiatal felnőtteket megcélzó szolgálatról: „Ha nincsenek fiatal felnőttek a gyülekezetben, akkor ennek a ténynek nem elriasztania kellene minket az őket megcélzó szolgálat elindításától, hanem épp ellenkezőleg, épp egy ilyen szolgálat beindítására kellene ösztönöznie. Hány ifis korosztályba tartozó diák járna a gyülekezetedbe, ha nem lenne ifiszolgálat?” (College Ministry 101, 196. oldal)

De miért kellene ragaszkodni az ificsoport formájához? Ha adva van egy felkészül, odaszánt szolgáló és egy (vagy két) fiatal, akiket valahogyan, valamennyire megérintett Isten igéje, akkor minden készen áll arra, hogy egy tanítványozó szolgálat indulhasson. Jézus is tanítványozással, tanítványok gyűjtésével kezdte. (János 1,35kk)

Nagyobb csoportok ifivezetői azzal küzdenek, hogy szeretnének sokat adni minden ifisüknek, de egyszerűen nincs elég idejük arra, hogy mindenkivel komolyan, személyesen foglalkozzanak, kapcsolatot építsenek, tanítványozzanak, lelkigondozzanak. Egy egy-két fős „ifi” esetén ez a probléma nem létezik. Gondoljunk akár a fiatal későbbi életére, akár egy leendő ificsoportra, aminek ez a fiatal lehet az oszlopos tagja: egy mély, hívő tanítványozói kapcsolat nagyon nagy áldás forrása tud lenni. De inkább ne is erre gondoljunk. Gondoljunk ennek a fiatalnak a későbbi életére, hogy mennyit jelenthet majd neki az, hogy a legzavarosabb, talán legfontosabb, leginkább formáló években volt egy felnőtt, aki Istentől indíttatva, Isten igéjére építve belefektetett az életébe.

A tanítványozás nem azt jelenti, hogy privát bibliaiskolát nyitunk és minél több igét tömünk a fiatal fejébe! Erre egyrészt ott vannak a gyülekezeti igehirdetések, bibliaórák (amiknek a tanításait nagyon jó utána személyesebb beszélgetésben feldolgozni új, külön tanítások helyett, átbeszélni, hogyan alkalmazható ez a személyes életünkre), illetve a közös bibliatanulmányozás legyen tényleg közös tanulmányozás, ahol a fiatal szabadon, őszintén elmondhatja az igével kapcsolatos gondolatait és azt, hogy milyen kapcsolópontokat lát az életére nézve. Itt van helye a kételyeknek, a vitáknak is, hol mondja el a fiatal, ha nem itt? (Hogy lépjen túl rajtuk, ha nem mondhatja el egy hívőnek, aki a kételyeivel együtt is elfogadja?)

Egy személyes tanítványozói kapcsolatban fontos helye van a meghallgatásnak, a közös imádkozásnak, a „sima” beszélgetésnek, lelkigondozásnak, a fiatal életeseményeiben való részvételnek (kimenni a meccsre, ahol játszik, vagy a zeneiskolai vizsgáját megnézni), stb.

Értelemszerűen a szolgáló a saját neméhez tartozó fiatal tanítványozzon ilyen módon (ha ellenkező nemű az az egy szem fiatal, aki elérhető, akkor a szolgáló feladata a megfelelő nemű szolgálótárs megtalálása, munkába állítása és segítse.) Ezek a tanítványozó alkalmak mind nyilvános helyen ajánlottak (cukrászda, könyvtár, tér, stb.). Ez egyrészt jó ellenszer a gyülekezeti épületbe való ösztönös behúzódás ellen (Jézus azt mondta, hogy „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá...”, - Máté 5,19 - nem pedig az, hogy „Hívjátok be tehát...” ), bizonyságtételi alkalom lehet a világ számára („Kivel beszélgettél tegnap a pizzériában?” „X.Y a gyülekezetből.” „Mi az, hogy gyülekezet?” ), és nem utolsósorban védelem mindenféle félreértés és rosszindulatú támadás ellen.

A tanítványozás hosszú távú, lassú és valahol a saját módján működő (idegen szóval: organikus) folyamat. Fontos, hogy az elején letisztázzuk a célját: olyanná formálni és formálódni általa, ami egyre jobban hasonlít Jézusra. (A Pásztorolás-modell célja.) A fiataloknak nem egy újabb barátra, haverra van szükségük, hanem olyan hívő felnőttekre, akik meglátják bennük azt, amit Isten is lát bennük és befektetnek az életükbe úgy, hogy nem a maguk hasznát keresik. Nem (csak) a nagy, tömeges evangélizációkkal növekszik Isten országa, hanem a személyes kapcsolatokon, tanítványozáson keresztül (is): hitből hitbe. (Róma 1,17) Miért ne kezdhetnénk itt egy ifi alapítását?

További létszámok:

0 – 1 – 3 – 7 – 12 – 40

Ajánlott irodalom: Organic Discipleship, JoshMcDowell's Handbook on Counseling Youth, Ifjúságépítők (IV. rész - Személyes kapcsolatok), Céltudatos ifjúsági szolgálat (9. fejezet) , a tanítványozás tartalmi részéhez segédanyagnak Barry St. Clair "Lelki növekedés" sorozata közös feldolgozásra,