Hány ifis kell egy ifihez? (12 fő)

Az ifik létszámáról szóló sorozat mai részével elérkeztünk az egyik legismertebb bibliai csoportlétszámhoz. Csoportdinamikai szempontból sem véletlen, hogy Jézus tizenkét tanítványt választott: tizenkét fő fölött mindegyik csoport kisebb alcsoportokat alakít ki magán belül, egyszerűen az ember képtelen ennyi társsal szorosabb kapcsolatot fenntartani. Ez nem jelent feltétlenül klikkesedést, ez egy természetes folyamat. Ha egy növekvő ifiről van szó, akkor ez a létszám lehet az a határ, amit nehezen tudnak átlépni, épp a fenti okok miatt: ha jönnek is új látogatók, vagy nem ragadnak meg, vagy cserélődnek a tagok, kimennek a „hátsó ajtón”.

Míg kinézetében, egy alkalom menetében a 12+ fős ifi nem nagyon különbözik az előző kategóriától (7fő), a háttérben, a „motorháztető alatt” az ifivezetőnek lehet, hogy nagyon tudatos munkát kell végeznie ahhoz, hogy a lelki és létszámbeli növekedés ne akadjon meg.

Néhány gondolat, ötlet ezzel kapcsolatban:

- törekedjünk arra, hogy az ifinek folyamatosan legyenek közös, az egész közösséget egybefogó élményei: legyenek olyan játékokaz ifin, amit közösen végeznek, amik alatt mindenki összekerülhet mindenkivel (tudatosan bontsuk fel az ilyenkor ösztönösen kialakuló, összeszokott csoportokat), legyenek kirándulások, más ifi meglátogatása (ahol működik az „ők és mi” élmény is).

A szent lustaság

„Eredj a hangyához te rest...”

Az ember alapvetően egy lusta teremtmény. Nagyon kevesen keresnek maguknak extra elfoglaltságot és a többség örömmel veszi tudomásul, ha nem neki kell valamit megcsinálnia, ha valamit megcsinálnak helyette. Ennek számos oka lehet, a túlterheltségtől, a fáradtságtól kezdve a tanult vagy velünk született tehetetlenségen át a vélt vagy valós korlátainkig. Így van ez az iskolában, a munkahelyen, de a gyülekezetben, így az ifin is. Sokan panaszkodnak arra, hogy nehéz megmozdítani még a rendszeresen alkalmakra járó gyülekezeti tagokat is, fenntartani a lelkesedést, betölteni bizonyos pozíciókat felelős és megbízható emberekkel.

Persze ha egy szervezetben, közösségben mindenki lusta, akkor ez a szervezet, közösség előbb-utóbb megszűnik létezni – még akkor is, ha gyülekezetnek hívják. Ezért a lusta többség kitermeli azokat a tagokat is, akik viszont buzgólkodnak: több feladatot, dolgot is magukra vállalnak, igyekeznek azt minél jobban elvégezni, lelkifurdalásuk van, ha nemet mondanak valamire (ezért nem is nagyon mondanak nemet semmire). Persze mindezt a gyülekezetért, vagyis végső soron Istenért: szolgálatként, idő-, pénz- és tehetségadományként felfogva. Ez a szent buzgólkodás. Ha a gyülekezetben a szent buzgólkodást a lelkész vagy más, teljes időben szolgáló „hivatásos” keresztény végzi, akkor vagy csodálattal emlegetik („mennyit dolgozik az Úrért”), vagy egyszerűen csak annyit mondanak rá, hogy ez a dolga, ezért fizetik. A prédikálástól kezdve a templomtakarításig.

Hosszú távon a szent buzgólkodók nem tudják rendesen végezni a számos elvállalt szolgálatukat, gyakran kiégnek és megkeserednek, a lusták meg maradnak azok, akik voltak.

Hány ifis kell egy ifihez? (7 fő)

Az ifik létszámáról szóló sorozat mai részévek érkeztünk el a hagyományos értelemben vett „ifjúsági csoport” belépőszintjéhez, alaplétszámához. Hét (plusz-mínusz pár fő) már egy „rendes” csoport, bár kissé még emlékeztet az előző részben tárgyalt kiscsoportra – gyakorlatilag egy átmeneti forma, ahol még mindkét kategória dolgai működnek, működhetnek (pozitív és negatív dolgok egyaránt!).

Egy felmérés szerint az amerikai gyülekezeti ifik legjellemzőbb létszáma nyolc fő, tehát lényegében ez a kategória. Érdekes az is, hogy ez az a létszám, amiről azt szokták mondani, hogy ennek már érdemes alkalmat szervezni, igei tanítással készülni (ami sokszor egyfajta módosított – vagy szinte klasszikus – prédikációt jelent, ezt ennyi hallgatónak már „érdemes” elmondani - bár igazából ez inkább kockázatos, mint érdemes, mert nem minden igehirdető képes ilyen kis létszámú hallgatóságnak hatásosan prédikálni, ez inkább egy nagyobb létszámnál használható műfaj.) 

Gyakorlati szempontból ez az a létszám, amivel el tudunk menni valahova két személyautóval vagy kisbusszal, ez fontos, ha konferenciákról, táborokról, extra programokról van szó. Ennyi (lelkes) fiatallal már akár mi is nekiállhatunk programot szervezni, elosztva a feladatokat, bevonva gyülekezeti tagokat.

Ennél a kategóriánál már működőképessé válik a „hagyományos” ifióra modellje is, amikor van egyfajta liturgia (éneklünk, tanítás van, imaközösséget tartunk), de a létszám miatt ez személyesebb, családiasabb – de ugyanakkor már lehetőséget ad a háttérbe húzódásra is. Az ifjúsági alkalom legyen rendszeres és kiszámítható. Nem kell mindig ugyanazt csinálni, de legyen egy ismerős, barátságos rendje annak, ahogy az alkalom zajlik. Ez egyrészt biztonságérzetet is ad a résztvevőknek, tudják, mikor mi jön, mire kell készülni, másrészt ad egy keretet, egy formát - az "ékes és szép rend" az ifin is legyen meg. Ne legyen semmi se kőbe vésve, sőt, legyenek rendkívüli alkalmak is - de csak ott lehet rendkívüli alkalomról beszélni, ahol alapból rend van. Ráadásul ha az ifjúsági alkalom jól elkülöníthető és állandó részekből áll, könnyebb ezekhez a részekhez felelős szolgálókat találni a fiatalok közül. (Éneklésért, játékért, társasjátékokért, ennivalóért felelősök, pl.)

Nem a jövő egyháza. A máé.

(Részlet Neil Cole "Természetes gyülekezet" c. könyvéből)

Japánban tanítottam, amikor azt álmodtam, hogy Heather, a lányom alapított egy gyülekezetet. Álmomban a szoba tele volt fiatalokkal akik az Urat dicsőítették. Mikor hazautaztam, elmeséltem neki, csak hogy lássa, hogy gondoltam rá (és álmodtam róla) odaát is.

Másnap ezt közölte velem:

- Apa, minden barátom benne van!

- Miben? - kérdeztem.

- Abban, hogy elindítsunk egy gyülekezetet!

Letisztáztam vele, hogy a munka nagy részét neki kell majd végeznie, én csak egy kicsit fogok segíteni neki abban, hogy mit hogyan csináljon. Azt mondta, hogy rendben van.

Másnap elintézte, hogy kinél jöjjenek össze, kitűztek egy estét, talált valakit a dicsőítés vezetésére és szórólapokat osztogattak az ismerőseiknek az iskolában.

Miután a közösségük már több hónapja tartotta az összejöveteleit, elmentem én is és együtt énekeltünk dicséreteket az Úrnak. Éreztem, hogy Isten az örömét leli bennük. Megkérdeztem tőlük, hogy melyik volt a legnagyobb gyülekezet, amiben már megfordultak? Dél-Kaliforniában élve elég széles választékkal rendelkezünk megagyülekezetekből és a fiatalok válaszai is ezt tükrözték, kétezer főtől tizenötezerig.

Ekkor azt mondtam nekik, hogy a Sátán sokkal jobban tart az ő, tizenöt középiskolásból álló kis gyülekezetüktől, mint azoktól a Godzillaméretűektől. Persze ezen csak vihogtak és mosolyogva néztek egymásra.

De megmutattam nekik, hogy miért is gondoltam ezt. Feltettem egy kérdést:

- Figyeljetek csak, hányan gondoljátok azt, hogy el tudnátok indítani egy olyan óriásgyülekezetet, amikben már jártatok?

Senki sem jelentkezett.

- Hányan gondoljátok azt, hogy el tudnátok indítani egy olyat, mint ez?

Erre mindenki feltette a kezét. Lassan abbamaradt a vihogás is. Megkértem őket, hogy nézzenek körbe a szobában, nézzék meg a felemelt kezeket, majd így szóltam:

- Biztosíthatlak benneteket, ez megrémiszti a Sátánt!

Ha egy tizenöt éves lány meg tudta ezt csinálni, neked ne menne?  

Forrás: Neil Cole: Organic Church

Kapcsolódó bejegyzés: Ti adjatok nekik enni!

Ugyanabba az ifibe járó testvérek tízparancsolata

Hogy az ifi ne az otthoni sérelmekről, az otthoni élet pedig ne az ifis sérelmekről szóljon...

I. Ne mesélj ciki történeteket a testvéredről nyilvánosan!

II. Ne az ifin elemezd ki a testvéred problémáit!

III. Ne rohanj haza panaszkodni, hogy a testvéred milyen csúnya dolgokat tett veled az ifin. Hagyd, hogy az ifivezetőd rendezze ezt el!

IV. Ne hozd fel a csoportbeszélgetéseken a testvéred különféle gusztustalan szokásait!

V. Ne panaszkodj az ifivezetődnek arról, hogy a testvéred milyen csúnya dolgokat követett el ellened otthon. Hagyd, hogy a szüleid kezeljék ezt a problémát!

VI. Ne jelentsd be nyilvánosan azt, hogy a testvéredet meghúzták irodalomból!

VII. Ne akard fegyelmezni a testvéredet az ifialkalmon! Majd az ifivezetőd fegyelmez, ha kell.

VIII. Ne ütögesd a testvéredet az ifin! Tedd el későbbre!

IX. Tiszteld a testvéred tulajdonát mindenkor!

X. Mindenkor jó lesz a dolgod és az ifivezetőid szeretetét fogod élvezni, ha követed a fenti parancsolatokat!

Forrás:

Rick Chromey: Youth Ministry in Small Churches

Tizenegy lépés a kamaszkorból a felnőtté válás felé

A felnőtté válás nem könnyű és nem is megy automatikusan – jogilag az ember persze felnőtté válik a tizennyolcadik születésnapján, de ez nem garantálja azt, hogy már elérte azt az érettséget, ami egy felnőttől elvárható lenne. Sőt, sokan egész életükben gyerekek vagy kamaszok maradnak bizonyos dolgokban – igen, köztük hívők is.

Az alábbi lista tizenegy olyan lépésről, kérdésről szól, amiken sikeresen túl kell jutni ahhoz, hogy olyan felnőttek legyünk, amilyennek Isten is látni akar minket.

„Mikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” 

(1Kor 13,11)