Nem a jövő egyháza. A máé.

(Részlet Neil Cole "Természetes gyülekezet" c. könyvéből)

Japánban tanítottam, amikor azt álmodtam, hogy Heather, a lányom alapított egy gyülekezetet. Álmomban a szoba tele volt fiatalokkal akik az Urat dicsőítették. Mikor hazautaztam, elmeséltem neki, csak hogy lássa, hogy gondoltam rá (és álmodtam róla) odaát is.

Másnap ezt közölte velem:

- Apa, minden barátom benne van!

- Miben? - kérdeztem.

- Abban, hogy elindítsunk egy gyülekezetet!

Letisztáztam vele, hogy a munka nagy részét neki kell majd végeznie, én csak egy kicsit fogok segíteni neki abban, hogy mit hogyan csináljon. Azt mondta, hogy rendben van.

Másnap elintézte, hogy kinél jöjjenek össze, kitűztek egy estét, talált valakit a dicsőítés vezetésére és szórólapokat osztogattak az ismerőseiknek az iskolában.

Miután a közösségük már több hónapja tartotta az összejöveteleit, elmentem én is és együtt énekeltünk dicséreteket az Úrnak. Éreztem, hogy Isten az örömét leli bennük. Megkérdeztem tőlük, hogy melyik volt a legnagyobb gyülekezet, amiben már megfordultak? Dél-Kaliforniában élve elég széles választékkal rendelkezünk megagyülekezetekből és a fiatalok válaszai is ezt tükrözték, kétezer főtől tizenötezerig.

Ekkor azt mondtam nekik, hogy a Sátán sokkal jobban tart az ő, tizenöt középiskolásból álló kis gyülekezetüktől, mint azoktól a Godzillaméretűektől. Persze ezen csak vihogtak és mosolyogva néztek egymásra.

De megmutattam nekik, hogy miért is gondoltam ezt. Feltettem egy kérdést:

- Figyeljetek csak, hányan gondoljátok azt, hogy el tudnátok indítani egy olyan óriásgyülekezetet, amikben már jártatok?

Senki sem jelentkezett.

- Hányan gondoljátok azt, hogy el tudnátok indítani egy olyat, mint ez?

Erre mindenki feltette a kezét. Lassan abbamaradt a vihogás is. Megkértem őket, hogy nézzenek körbe a szobában, nézzék meg a felemelt kezeket, majd így szóltam:

- Biztosíthatlak benneteket, ez megrémiszti a Sátánt!

Ha egy tizenöt éves lány meg tudta ezt csinálni, neked ne menne?  

Forrás: Neil Cole: Organic Church

Kapcsolódó bejegyzés: Ti adjatok nekik enni!

Ugyanabba az ifibe járó testvérek tízparancsolata

Hogy az ifi ne az otthoni sérelmekről, az otthoni élet pedig ne az ifis sérelmekről szóljon...

I. Ne mesélj ciki történeteket a testvéredről nyilvánosan!

II. Ne az ifin elemezd ki a testvéred problémáit!

III. Ne rohanj haza panaszkodni, hogy a testvéred milyen csúnya dolgokat tett veled az ifin. Hagyd, hogy az ifivezetőd rendezze ezt el!

IV. Ne hozd fel a csoportbeszélgetéseken a testvéred különféle gusztustalan szokásait!

V. Ne panaszkodj az ifivezetődnek arról, hogy a testvéred milyen csúnya dolgokat követett el ellened otthon. Hagyd, hogy a szüleid kezeljék ezt a problémát!

VI. Ne jelentsd be nyilvánosan azt, hogy a testvéredet meghúzták irodalomból!

VII. Ne akard fegyelmezni a testvéredet az ifialkalmon! Majd az ifivezetőd fegyelmez, ha kell.

VIII. Ne ütögesd a testvéredet az ifin! Tedd el későbbre!

IX. Tiszteld a testvéred tulajdonát mindenkor!

X. Mindenkor jó lesz a dolgod és az ifivezetőid szeretetét fogod élvezni, ha követed a fenti parancsolatokat!

Forrás:

Rick Chromey: Youth Ministry in Small Churches

Tizenegy lépés a kamaszkorból a felnőtté válás felé

A felnőtté válás nem könnyű és nem is megy automatikusan – jogilag az ember persze felnőtté válik a tizennyolcadik születésnapján, de ez nem garantálja azt, hogy már elérte azt az érettséget, ami egy felnőttől elvárható lenne. Sőt, sokan egész életükben gyerekek vagy kamaszok maradnak bizonyos dolgokban – igen, köztük hívők is.

Az alábbi lista tizenegy olyan lépésről, kérdésről szól, amiken sikeresen túl kell jutni ahhoz, hogy olyan felnőttek legyünk, amilyennek Isten is látni akar minket.

„Mikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” 

(1Kor 13,11)