Hány ifis kell egy ifihez? (7 fő)

Az ifik létszámáról szóló sorozat mai részévek érkeztünk el a hagyományos értelemben vett „ifjúsági csoport” belépőszintjéhez, alaplétszámához. Hét (plusz-mínusz pár fő) már egy „rendes” csoport, bár kissé még emlékeztet az előző részben tárgyalt kiscsoportra – gyakorlatilag egy átmeneti forma, ahol még mindkét kategória dolgai működnek, működhetnek (pozitív és negatív dolgok egyaránt!).

Egy felmérés szerint az amerikai gyülekezeti ifik legjellemzőbb létszáma nyolc fő, tehát lényegében ez a kategória. Érdekes az is, hogy ez az a létszám, amiről azt szokták mondani, hogy ennek már érdemes alkalmat szervezni, igei tanítással készülni (ami sokszor egyfajta módosított – vagy szinte klasszikus – prédikációt jelent, ezt ennyi hallgatónak már „érdemes” elmondani - bár igazából ez inkább kockázatos, mint érdemes, mert nem minden igehirdető képes ilyen kis létszámú hallgatóságnak hatásosan prédikálni, ez inkább egy nagyobb létszámnál használható műfaj.) 

Gyakorlati szempontból ez az a létszám, amivel el tudunk menni valahova két személyautóval vagy kisbusszal, ez fontos, ha konferenciákról, táborokról, extra programokról van szó. Ennyi (lelkes) fiatallal már akár mi is nekiállhatunk programot szervezni, elosztva a feladatokat, bevonva gyülekezeti tagokat.

Ennél a kategóriánál már működőképessé válik a „hagyományos” ifióra modellje is, amikor van egyfajta liturgia (éneklünk, tanítás van, imaközösséget tartunk), de a létszám miatt ez személyesebb, családiasabb – de ugyanakkor már lehetőséget ad a háttérbe húzódásra is. Az ifjúsági alkalom legyen rendszeres és kiszámítható. Nem kell mindig ugyanazt csinálni, de legyen egy ismerős, barátságos rendje annak, ahogy az alkalom zajlik. Ez egyrészt biztonságérzetet is ad a résztvevőknek, tudják, mikor mi jön, mire kell készülni, másrészt ad egy keretet, egy formát - az "ékes és szép rend" az ifin is legyen meg. Ne legyen semmi se kőbe vésve, sőt, legyenek rendkívüli alkalmak is - de csak ott lehet rendkívüli alkalomról beszélni, ahol alapból rend van. Ráadásul ha az ifjúsági alkalom jól elkülöníthető és állandó részekből áll, könnyebb ezekhez a részekhez felelős szolgálókat találni a fiatalok közül. (Éneklésért, játékért, társasjátékokért, ennivalóért felelősök, pl.)

Ennyi fiatal között már akadhat olyan, aki gitárral vagy billentyűs hangszerrel tud éneket kísérni és olyan is, aki hajlandó énekelni. Mivel a csoport még kicsi, ezért ilyen jellegű szolgálatot olyanok is elvállalhatnak, akik nagyobb közönség elé nem biztos hogy ki mernének állni. Egy hét fős ifi esetén még „kiállásról” sincs szó, hiszen valószínűleg egy kis körben ül az egész csoport. Ennyi fővel tudunk beszélgetős, interaktívabb tanítást is vezetni, ha meg tudjuk szólítani őket, fel tudjuk építeni a kérdéseinket és érzik rajtunk, hogy tényleg érdekel az, amit mondanak (nem pedig csak a saját elképzeléseinket akarjuk velük kimondatni).

Egy ilyen kategóriájú csoportba jobban eljönnek azok az érdeklődők, barátok is, akik nem hívők és egy pár fős kiscsoportba való bekapcsolódástól idegenkednek, mert az túlságosan személyes. Ugyanakkor még mindig van egyfajta „baráti kör” jellege, ami legalább annyira kizár, mint összetart. (Új érdeklődőknél mindig nagy kérdés az, hogy be tud-e kapcsolódni a közösségbe, talál-e kapcsolópontokat, kialakul-e kölcsönös szimpátia, elfogadás. Egy hét fő körüli ifinél valószínűleg erre csak egy esélye van, mert ez a hét fő egy csoportot alkot, ráadásul egy baráti csoport létszámának a felső határát, ami nehezen tud bővülni. Nagyobb létszámnál már több kisebb baráti (szimpátia) körre oszlik a közösség, több kapcsolópontot kínálva.

Egy másik nehézsége ennek a létszámnak az, hogy ha két erősebb személyiségű tag között kialakul és elmérgesedik valamiféle konfliktus vagy ellenszenv, akkor hosszabb távon csak az egyikük fog megmaradni a közösségben. Az ilyen „egykörös” csoport nem kínál elvonulási vagy párhuzamos létezési lehetőséget a másik félnek, a két, egymásnak ellenszenves tag nem tudja kikerülni egymást. Persze ez olyan (lelki kivetüléssel is rendelkező) dolog, amivel foglalkozni kell (1Korinthus 10 – lelki kiskorúság), de azzal sem árt tisztában lennünk, hogy nem mindenki lesz a barátunk, aki a testvérünk.

A fenti sajátosságok miatt rekedhet meg egy csoport növekedése ennél a létszámnál, a szabad kapcsolópontok hiánya és a belső (belterjes) feszültségek megbéníthatják a közösség újszövetségi szemléletű nyitottságát és növekedési képességét. Ha ez az állapot tartósnak tűnik, céltudatos munkával és az előző létszámkategóriák eszközeivel tovább lehet léptetni. A meglévő tagok lelki növekedésére és egymás közti kapcsolataira koncentrálva a „belépő szintű” létszámot képviselő ifi alkalmassá válhat arra, hogy a lelki növekedésből fakadóan számbelileg is növekedjen. Egy hét fős ifi legfontosabb feladata tehát a belső, lelki növekedés, nem pedig az újabb létszámszintek elérése. Isten országában, az újszövetség gyülekezeteiben a számbeli növekedés az egészséges lelki és közösségi élet természetes velejárója, nem pedig egy mesterségesen kikényszerített vagy előidézett plusz.

Ha egy ekkora ifivel dolgozunk, koncentráljunk azokra az előnyökre, amit ez a létszám jelent, foglalkozzunk azokkal, akik ott vannak (és ne azokat kergessük, akik ott lehetnének), használjuk ki azokat a lehetőségeket, amik egy nagyobb létszámnál már elvesznek! Természetesen minden közösség egyedi, ráadásul folyamatosan és dinamikusan változik (változhat), de néhány általános jellemzőre a legtöbb helyen lehet építeni.

• Hét főnél még (éppen hogy)megoldható az, hogy személyesen ismerjük és számon tartsuk az összes ifist. Tudjuk követni az életüket, tudunk reagálni az eseményekre, amik történnek velük (iskolai dolgok, vizsgák, fellépések, életesemények), találhatunk köztük olyanokat, akiket bevonhatunk egy tanítványozó kapcsolatba is. (De mindannyiukat már nem tudjuk, Jézus is, bár úgymond „teljes időben” szolgált, csak három közeli tanítványt gondozott, mi se gondoljuk, hogy többet tudunk.) Nem lehet mindenkinek tetszeni, de hét főnél még meg lehet azt valósítani, hogy rendszeresen kimutassuk az érdeklődésünket a (nem csak) lelki dolgaik iránt és mutassuk a nyitottságunkat a kapcsolatépítés felé. Ideális esetben külön szolgáló dolgozik a fiúkkal és lányokkal, így ez a személyesség még hangsúlyosabb lehet. Ehhez persze olyan alkalmakat kell tartani, ahol a fiatalok is megszólalnak. Létszámtól függetlenül a kapcsolatépítés mindig kétoldalú, de a szolgálónak kell aktívabbnak lennie, megtennie az első lépéseket.
  
  
• Hét fő még egy lakótelepi ház nappalijába is befér. Ez azt jelenti, hogy viszonylag könnyen és kényelmesen tudunk házaknál is ifit tartani. Házaknál, többesszámban, vagyis nem csak az ifivezető otthonában, hanem meg lehet látogatni a gyülekezet vezetőit, tagjait is, ezzel is erősítve a generációk közti kapcsolatokat.
  
  
• Hét fő befér egy kisbuszba. Vagy két személyautóba. Vagyis egy ilyen létszámú ifi nagyon mobil tud lenni és ezt ki is lehet használni. De ne csak arra, hogy a „nagy” eseményekre elmenjünk ifiként (keresztyén koncertek, konferenciák, táborok), hanem elmehetünk meglátogatni más gyülekezetet, más ifit, elmehetünk szolgálni együtt. Az ilyen utazások, „rendkívüli alkalmak” fő célja soha ne a szórakoztatás legyen, hanem a közösség és a közös szolgálat erősítése. Szórakoztatás helyett ifivezetőként inkább az a feladatunk, hogy újabb és újabb kihívások elé állítsuk a ránk bízott fiatalokat, így segítve őket a lelki nagykorúság felé. (Lásd: Fogyasszatok, fogyasszatok!)
  
  
• Hét fővel lehet úgy beszélgetni, hogy mindenki megszólal. De ez nem jön magától! Sokszor úgy tűnik, hogy nehéz bizonyos korosztályokat szóra bírni, de ez általában nem igaz, csak jó kérdéseket kell feltenni, jól kell bevezetni a témát és nem utolsósorban hiteles hallgatónak kell lennünk. Kis- és nagykamaszokkal beszélgetést vezetni nem velünk született tehetség hanem tanulás kérdése, semmi olyan nincs benne, amit ne lehetne megtanulni. Alapszabály: ha nem megy, a hibát elsősorban magunkban keressük, már csak azért is, mert magunkon tudunk a legkönnyebben változtatni. A fiatalokkal való beszélgetés „művészetéről” (itt lehet majd olvasni), de ízelítőnek néhány egyszerű alapelv:
  
  
  a. A legnagyobb különbség nem a jó kérdés/rossz kérdés között van, hanem a megszólalok/nem szólalok meg között. Ha viszont egyszer már megszólalt a fiatal, utána már könnyen újra szóra bírhatjuk. Épp ezért az elején könnyű és biztonságos kérdéseket tegyünk fel, amik lehetőleg személyesek. Könnyű: egyszerű rá válaszolni. Biztonságos: nem kell attól félni, hogy rossz választ adunk rá vagy valami olyat mondunk, ami bármilyen szempontból ciki. A személyes önmagától értetődő. A megszólalok/nem szólalok meg határt egyébként bizonyos játékokkal is átléphetjük még a tanítás előtt. (Lásd: Játékok az ifin.)
  
  
  b. Ne tegyünk fel olyan kérdést, ami igazából nem is kérdés, hanem csak ki akarjuk mondatni velük azt, amire gondoltunk. („Szabad paráználkodni?”) Senki sem szeret felesleges kérdésekre válaszolni és egy kamasz már nem biztos, hogy annyira elnéző lesz, hogy egy ilyen kérdésből kiindulva értelmes beszélgetésbe elegyedjen velünk.
  
  
  c. Figyeljünk oda a szavainkra és a testbeszédünkre is, nehogy azt üzenjük a megszólaló fiatalnak, hogy nem érdekel minket az, amit mond! Nézzünk rá, ha ülünk, forduljunk felé, ne vágjunk a szavába! Emlékezzünk arra, amit mondanak és később is hozzuk fel, akár személyes beszélgetésekben. Ez nagy megerősítés, hogy tényleg figyelünk rájuk.

Szerencsés esetben ez a létszám kiscsoportokból nőtt ki, így nem jelent nehézséget a kiscsoportos rendszer megtartása sem - feltéve, ha erre odafigyelünk. Később nehezebb beindítani, de ha kiscsoportból nő fel az ifi, vigyázni kell arra, hogy a kiscsoportok is megmaradjanak! A kiscsoport nem a gyülekezet vagy ifjúsági kör korai stádiuma, hanem az életformáló evangéliumi kapcsolatok elsődleges színtere, ezért az, hogy már többen vagyunk, nem indokolja a kiscsoportos alkalmak elhagyását.

Ennél a viszonylag kicsi létszámnál könnyen előfordulhat, hogy testvérek járnak ugyanabba az ifibe. Ez egy speciális helyzet és mivel akár az is lehet, hogy ezek a testvérek a csoport jelentős részét adják, oda kell figyelni arra, hogy a testvérek közti konfliktusok ne terheljék meg a csoport közösségi életét és a missziójának betöltését. Nagyon áldott dolog tud lenni, ha egy odaszánt hívő család hívő gyermekei stabil tagként alkotják egy ifjúsági csoport magját, de ez nem mindig jön magától, ezért lehet, hogy meg kell dolgozni ifivezetőnek, fiatalnak és szülőnek egyaránt. Humoros megfogalmazása ellenére erről szól az Ifibe járó testvérek tízparancsolata is, aminek alapelve, hogy a nem odatartozó dolgokat különítsük el és a problémákat kezeljük a helyükön. Nagyobb létszámú ifjúsági szolgálat esetén a testvérek szerepe nem annyira kockázatos, mert megtalálhatják a saját társaságukat a nagyobb csoporton belüli kisebb körökben vagy akár a különféle korosztályoknak szóló szolgálatokban, ami nagyobb gyülekezet esetén külön csoportokat is jelenthet.

További létszámok:

0 – 1 – 3 – 7 – 12 – 40