A Connect (Kapcsolódj!) című könyvről írt bevezető ismertető után megkezdjük a szerző által kidolgozott egyes kategóriák ismertetését. A (Loc) a könyv Kindle, elektronikus kiadásában az oldalszámokat helyettesítő Location száma.
Az érdektelen fiatal
Az érdektelen fiatalt - látszólag - nem
érdekli az egyház, a gyülekezet, a hit, Isten,
egyszóval semmi olyasmi, amivel alapesetben egy ifjúsági
szolgálatban foglalkozunk. (Ezért kísértése
a modern ifjúsági missziónak az, hogy a
szolgálatában előtérbe tolja azokat a dolgokat,
amik érdekelhetik az érdektelen fiatalt: ingyen pizza,
külföldi vendégekkel való találkozás,
sport, modern zene, stb., egyfajta csalinak használva, hogy az
így behozott fiataloknak két érdekes blokk
között elmondhassák az evangéliumot.)
Mi tehát az ifjúsági munkás „célja”
az érdektelen fiatalokkal? Ugyanaz, mint a „még mit nem” fiatalokkal: összebarátkozni velük,
meghallgatni őket, elnyerni a bizalmukat. Ha egyszer sikerül
velük kapcsolatot építenünk, lehet, hogy a
dolgokat felmérő, ismerkedő fiatalokká válnak
(érdeklődve vesznek részt lelki beszélgetésekben,
szívesen eljönnek olyan eseményekre, helyekre,
ahol Istenről esik szó).
„Barátomat, aki egy nagy gyülekezet ifjúsági
pásztora, egyik nap felhívta az egyik szülő, hogy
segítsen neki a fiával, Ryannel kapcsolatban.
Ryannel egyre több gond volt otthon és az
iskolában. Apja pont előző nap kapta rajta a barátaival,
amint a ház mögött füveztek. Első
felháborodásukban leültették a gyereküket
és megpróbálták kiszedni belőle, miért
viselkedik úgy, ahogy. Ryan meg csak annyit mondott, hogy
„Egyszerűen nem érdekel.”
Így került végül Ryan a barátomhoz.
Két nappal később a helyi hamburgeresnél ültek,
Ryan karba tett kézzel bámulta a sültkrumpliját,
miközben a barátom próbált pár
bevezető kérdést feltenni, hogy oldja egy kicsit a
kezdeti feszültséget.
- Mi a helyzet a suliban? Milyen tantárgyat szeretsz?
Melyiket utálod? Sulin kívül mit csinálsz?
Ryan lassan felengedett, kiderült, szeret arról
beszélni, ami érdekli. A barátom úgy
vélte, hogy nem túl sokan hallgatták meg eddig
Ryant. Ahogy a fiúnak alkalma nyílt beszélni,
úgy kezdett egyre jobban megnyugodni. Végül a
barátom megkérdezte tőle:
- És otthon mi a helyzet?
A kérdés szinte pofonként érte a
fiút, de végül nem húzódott vissza,
az eltelt tíz percben úgy találta, hogy a vele
szemben ülő felnőttel megoszthatja az érzéseit.
- Tudod mi a gáz a szüleimmel? Az, hogy arra
kényszerítenek, hogy templomba járjak!
Itt Ryan elhallgatott és a barátom arcát
fürkészte, figyelve, hogy nem ment-e ezzel már túl
messzire.
- Hát, én se voltam mindig nagy rajongója
a templomnak - ismerte be a barátom a megbotránkozás
legkisebb jele nélkül.
Ryan fellélegzett. Huh.
- Mégis, mi jár a fejedben akkor, amikor
odakényszerítenek a templomba? - folytatta a barátom.
- Hát - szólalt meg Ryan egy kis gondolkodás
után. - A templom biztos jó pár embernek, de én
nem vagyok az a fajta.”
(Loc 1238)
Bár a Ryannel való beszélgetés után
az ifjúsági munkás egyáltalán nem
érezte sikeresnek magát, a fiú szülei
nemsokára felhívták és megosztották
vele, hogy milyen jó hatással volt a gyerekükre a
szerző barátjával való találkozás
és hogy mindenki szeretné folytatni a dolgot. Ryan nem
a kereszténység ellensége volt - egyszerűen úgy
gondolta, hogy neki semmi köze az egyházi dolgokhoz, és
a gyülekezetnek sincs semmiféle mondanivalója a
számára. A személyes kapcsolat kiépülése
után ez elkezdett változni, sőt, még az sem
okozott neki gondot, hogy az először megismert ifjúsági
lelkész helyett annak egyik gyakornokával folytatta a
kettesben való beszélgetéseket (a lelkésznek
már nem fért be az időbeosztásába egy
újabb fiatal, épp ezért a munkatársait
készítette fel erre a szolgálatra). A
gyakornokát ezzel a tanáccsal látta el Ryannel
kapcsolatban:
„Szeresd ezt a fiatalt és adj neki esélyt arra,
hogy meggyógyulhasson a sérüléseiből.
Belefáradt a gyülekezeti dolgokba és már
megégette magát néhány gyülekezetbe
járó emberrel. Arra van szüksége, hogy
valami hitelessel találkozzon!”
(Loc 1259)
Ryan fokozatosan nyílt meg a lelki dolgok felé. A
könyv írásának időpontjában a
szerző nem tudott beszámolni egy katartikus hepiendről: Ryan
nem tett nyilvános bizonyságtételt, nem vezette
Jézushoz az egész osztályát, de elindult
egy úton, ami a rákényszerített templomba
járás helyett afelé viszi, hogy azért jár
gyülekezetbe, mert az ott megélt lelki kapcsolatok
fontossá váltak a számára.
A gyülekezetbe hatalmi szóval elvitt Ryan azonban
mégsem tipikus „érdektelen fiatal”. A tipikus
érdektelen fiatallal nem fogunk a templom vagy imaház
biztonságos falai között találkozni, ahogy ez
logikus is. Nekünk kell megkeresnünk őket (ahogy a
missziói parancs is elmenésre, és nem egy
helyben ülésre és várakozásra szólít
fel). Nem mindenféle vonzónak gondolt programmal és
mutatvánnyal kell őket megpróbálni a
gyülekezetbe vonzani (illetve a gyülekezet épületébe...),
hanem a már létező kapcsolatrendszereken, baráti,
sportköri, iskolai hálózatokon keresztül kell
kapcsolatokat keresnünk hozzájuk - lehet, hogy nem is
közvetlenül (ifjúsági munkás ->
érdektelen fiatal), hanem áttételesen,
sokszorozódva (ifjúsági munkás ->
hívő, szolgálatot kereső fiatal -> érdektelen
fiatal a hívő fiatal kapcsolati hálózatában).
Lehet szervezni cool evangélizáló
programokat, de személyes kapcsolatok nélkül nem
lesznek túlzottan hatékonyak. (Ugyanis az érdektelen
fiatalt a programjaink sem érdeklik, főleg a mai világban,
ahol a világi programok szinte minden tekintetben felülmúlják
az egyház által szervezetteket, egy kivétellel:
a lelki tartalom. Ez pedig lelki kapcsolatokat jelent, nem átadott
információt.)
Az amerikai háttérrel rendelkező könyv
különféle módokat ajánl az ifjúsági
munkásnak az érdektelen fiatalok elérésére:
edzősködés a helyi iskolában, korrepetálás
vállalása, stb. Ez talán nem a legjárhatóbb
út nálunk, de meg lehet találni a
kapcsolópontokat itthon is. A szerző egy kosárlabdaedzésen
történt fogadás történetét is
megosztja, ahol egy kosaras csapattal fogadtak, hogy nem tudják
megverni az ifivezetőkből álló csapatot - ha az
ifivezetők nyernek, a fiúk elmennek egy ifialkalomra, ha a
fiúk, az ifivezetők meghívják őket egy
gyorsétterembe. (Szolgálati szempontból itt
kevés vesztenivaló volt, feltéve, ha az éttermi
számlát el lehet költségelni a
gyülekezetben :) ). A kosaras fiúk nyertek, az ifivezető
viszont egy külön fogadást megnyert az egyik fiú
ellen (csodának tekintette), így alkalma nyílt
egy négyszemközti találkozóra,
beszélgetésre és egy csoportos beszélgetésre
is (hat fiúval). Arra a tanulságra jutott, hogy sokkal
jobb személyes alkalmakat keresni, mert még egy kisebb
csoport fiatallal is sokkal nehezebb mélyebb, mi több
lelki témákról beszélgetni, ha együtt
vannak: ott sokkal inkább a többiek szemében
kialakított „imidzsükre”, képükre
koncentrálnak. De persze ez sem járhatatlan út.
Így vagy úgy, mindenképpen nagy befektetés
az érdektelen fiatallal való kapcsolatépítés:
időben, odafigyelésben, hitelességben,
elkötelezettségben.
Következik: A dolgokat felmérő, ismerkedő fiatal
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése