2015. december 16., szerda

Mit tenne Jézus („WWJD”) a 21. században?


- Sziasztok! Meghoztam a szamarakat! Kinek adhatom át a számlát?
- Ööööö... Mindjárt szólok a Mesternek, végül is ő kérte, talán az a legjobb, ha ő veszi át őket.
- Rendben, de ha lehet, akkor légyszi siessetek, mert még vagy tíz helyre kell ma szállítanom árut, ilyenkor húsvét táján mindig őrültek háza van a futárszolgálatnál. Nem értem, az emberek minek küldenek ennyi vackot egymásnak, csak mert pár nap múlva kölnit spriccelünk a csajokra.
- Háááát, az az igazság, hogy a Mestert nem bírtam most rávenni, hogy idejöjjön, nagyon elfoglalt, épp a következő nagy csodáját tervezgeti, de Péter azt mondta, ő majd átveszi.
- Nekem aztán édesmindegy, csak egy aláírás kell, meg a pénz és már itt sem vagyok. Köszöntem!


- András, mi a fene baja van a Mesternek, tisztára magába van zuhanva?!
- Ezt pont tőlem kérdezed, Péter? Te voltál vele egész nap, én Júdással a szamarakon dolgoztam, hogy időben meglegyenek. És szerintem a legjobb akciót sikerült elcsípnünk!
- Engem most per pillanat nem az akciótok érdekel, hanem a Mester! - vágta rá dühösen Péter. - Amúgy meg eddig semmi baja nem volt, ahogy meghallotta, hogy itt a futár, mintha kicserélték volna!
- Lehet, hogy megint ez a halálfélelem jött rá, mint ami a múltkor is kerülgette? - mormogta András.
- Ki tudja? Lehet, hogy a túl sok csodatétel annyira kimerítette, hogy pánikszindrómás lett?! - tépelődött Péter.
- Ha ez így van, senki sem tudhatja meg! Amit lehet, meg kell tennünk, hogy a tekintélyét megvédjük, amíg jobban lesz! - szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon András.

- Na most végre mondtál valami okosat – hagyta helyben Péter. - Mindenesetre azért beszélnünk kéne vele, hogy kiderítsük, valóban mi okozza a gondot!
- Persze, de ha ezt a többi tanítvány megtudja, akkor szétkürtölik itt az egész környéken, akkor aztán nézhetünk majd!
- Akkor mi a fenét csináljunk?! - kezdett Péter újra dühbe gurulni. Azt pedig András nagyon nem bírta, ha Péter őrjöng, ezért gyorsan előállt egy mentőötlettel:
- Figyelj, nem kell mindjárt kiakadni, majd én elterelem a többiek figyelmét, addig te szépen kifaggatod a Mestert, hogy miben tudnánk neki segíteni!
- András, te bölcsebb vagy, mint hittem! - mosolygott elégedetten Péter.


- Szia Mester!
- Szia Péter! Valami gond van? Olyan letörtnek tűnsz!
- Éééén? Hát nem, velem semmi gond, tök jól vagyok, csak pont azon tűnődtünk Andrással az előbb, hogy veled mi van, olyan szótlan vagy, amióta megérkeztek a szamarak! Nem jót rendeltünk, vagy mi a baj? Még lehet, hogy kicserélhetjük!
- Ja, nem, nem, a szamarak tökéletesek. Egyébként a csikóra fogok ülni, az kell a bevonuláshoz.
- Remek, de ha nem ez a gond, akkor meg mi bánt? - próbálta Péter előszedni a legszelídebb és legempatikusabb énjét.
- Hát, tudod, csak az van, hogy jön a következő prófécia, amit be kell teljesítenem és... - úgy tűnt, mintha a Mester szemében egy könnycsepp jelent volna meg, a hangja is elcsuklott...
- Miről beszélsz?! - szakadt el a cérna Péternél. - Azt mondtad, hogy úgy éljeneznek majd, mint egy igazi királyt meg hogy mindenki Hozsánná-t kiált neked és ujjongani fognak!! Nem értem, mi ebben olyan szörnyű?! Hiszen Király vagy, nem?! Méghozzá Isten küldötte!!! Térj észhez Mester, ettől nagyszerűbb dolog még nem történt az életedben! - Péter valószínűleg folytatta volna a bátorítását, ha a Mester félbe nem szakítja.
- Nem érted, Péter. Nem erről beszélek – felelte megtört hangon a Mester. - Nekem fel kell borítanom az asztalokat, ki kell űznöm az árusokat a templomból, hogy azt megtisztítsam és aztán jön a többi, amiről már a múltkor is beszéltem nektek... - nézett a Mester nagyon komolyan és hosszasan Péter szemébe, aki ezen a ponton tanácstalan volt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott.
- Mester, ez... ez biztos? Úgy értem, tudom, hogy te mindig jól értetted Isten Igéjét, de ez azért elég durva! Egészen biztos vagy benne, hogy egy Messiásnak ilyen feladatot kell teljesítenie?! Nem lehet, hogy valamilyen állat szabadul majd el a Templom területén, aztán felborítja az asztalokat, te pedig majd rámutatsz arra, hogy tulajdonképpen ez mind Isten akarata volt és... hát, kárpótlásul meg tehetnél valami kenyérszaporító csodát, hogy ezzel is mindenkit megnyugtassál, hogy te azért ura vagy a helyzetnek és akkor újra minden mehetne tovább, ahogy eddig! Na mit szólsz, szerintem briliáns ötlet! - vigyorgott Péter elégedetten.
- Nem, Péter, ezt nem tehetem. Nekem kell felborítanom az asztalokat és ráadásul bottal kell kiűznöm az árusokat is!
- De ez... ez... - Péter újra kereste a szavakat. - De Mester, ha ezt megteszed, akkor az egész eddigi munkánk hiába volt!! Akarom mondani, munkád, mert ugye az emberek már sokat hallottak rólad és tisztelnek téged! De ha dühöngő őrültként fogsz megjelenni közöttük, akkor teljesen aláásod a tekintélyedet!
- Erre van esély – komorodott el a Mester ismét. Egy pár másodpercre Péter is csendben maradt és tovább törte a fejét, hogy mit is tehetne szeretett Mestere megóvása érdekében. Egyszer csak felkiáltott:
- Megvan!!! - Péter úgy felharsant, hogy a Mester ijedtében összerezzent.
- Megvan a megoldás, Mester!! - Pétert mintha kicserélték volna, a szemei újra csillogtak, mint amikor a Mester megszaporította a kenyeret és a halat az éhező sokaságnak. A Mester nem szólt semmit, csak bátorító mosollyal tekintett kedves barátjára, a megoldásra várva:
- Én elmegyek, titokban belopózok Jeruzsálembe, az éj leple alatt! Érted bármit megteszek!! Holnap reggel pedig álruhában figyelmeztetem majd az árusokat, hogy a bevonulásod napján ne jöjjenek el és legyen tiszta minden a templom területén! András úgyis mondta, hogy Júdással nagyon jó akciót csíptek meg, így szerintem a szamarakhoz félretett pénzből spóroltak annyit, hogy az árusoknak kifizetjük a kárukat, vagy esetleg valamivel többet, hogy nekik is megérje az üzlet és akkor nincs miért aggódnod! Tiszta lesz a templom! Te meg majd elmondod, hogy ennek mindig is így kéne lennie és olyan kedves leszel, amilyen mindig is szoktál lenni! Na, mit szólsz?! - Péter kezdett bizakodni, mert végre újra mosolyt vélt felfedezni Mestere arcán.
De a Mester nem szólt semmit, csak ingatta a fejét és egyre jobban nevetett.
- Akkor most mi van?! Én itt felajánlom neked a hűséges szolgálataimat, érted mindent feláldoznék, még az életemet is, meg a jóhíremet is, csak hogy a te tekintélyedet megmentsem és te meg annyit sem mondasz rá, hogy uk-muk-fuk?! - Péter nem tudta, hová legyen a döbbenettől. Még soha nem csalódott ekkorát Mesterében. A Mester egyszerűen nem ilyen. Nem engedheti meg magának, hogy ilyen képet mutasson az emberek felé. Most, amikor a karrierje csúcsán van, meg pláne! Ekkora baklövéssel magára haragítana minden épeszű embert!!!

Habár Péter úgy érezte, hogy a Mester reakciója már több a soknál, de azért megbocsátott neki, mert mégiscsak ő támasztotta fel Lázárt, a többi csodáról nem is beszélve... Péter úgy érezte, hogy keresztényi kötelessége elfelejteni az imént történteket és háborgó érzéseit háttérbe szorítva tett egy újabb kísérletet:
- Jól van, belátom, hogy még csiszolni kell rajta. Igazad van, megint elhamarkodottan szóltam. Bocsánatot kérek! - Ezt persze Péter sem gondolta komolyan, hiszen valójában a Mesternek kéne bocsánatot kérnie, de annyit már azért tudott, hogy a Mesternél az ilyen jellegű beszólások nagyon bejönnek. - Talán mégiscsak jobb lenne, ha te mondanád a szöveget. De ne túl dühös ábrázattal, jó? Mondjuk először odamennél az egyik galambárushoz és úgy csinálnál, mint akit érdekel, hogy milyen galambot lehet nála venni. Tudod, hogy felkeltsd az érdeklődését! Andrással, meg Jakabbal esetleg mi is beszélgetésbe elegyedhetnénk az árusokkal, hogy érezzék, megértjük őket és nem támadjuk a megélhetésüket. Elmondanánk nekik, hogy te még a semmiből is képes vagy ételt előállítani, így ha mindent úgy tesznek, ahogyan te mondod, akkor a következő naptól te adod majd nekik a kenyerüket. Aztán, hogy érezzék, hogy neked ők nagyon fontosak, esetleg beavathatnád őket a terveidbe: ahogy engem az előbb! Elmondanád, hogy ez az egész dolog neked sincs az ínyedre és hogy csak azért csinálod, mert valami véletlen folytán egy elég fura próféciát kell betöltened, hogy megtisztíthasd a templomot! De mindezt a legszelídebb hangon tennéd, mosolyogva és azzal a sokat mondó tekintettel, amivel arra a gyászoló özvegyasszonyra néztél a múltkor. Akkor tutira kimennek ezek maguktól is, szerintem még kezet is fognának veled, sőt, az volna az igazi, ha az egyiket rávennénk, hogy rád borulva vállon veregetnétek egymást, így a nép is látná, hogy te nem ellenségeskedést akarsz szítani, hanem szeretetben elfogadsz mindenkit. Júdást megkérnénk, hogy csináljon pár fotót az új gépével erről a mozzanatról és adja el pár újságnak, holnap mindjárt le is közölhetnék a cikket! Ezzel újabb csodálatos példát mutatnál arról is, hogyan kell mindig minden körülmények között a békességre törekedni! - Péter már meg sem kérdezte, mit szól mindehhez a Mester, hiszen erre már neki sem lehet kifogása. Péter elégedetten dőlt hátra és várta, hogy a Mester milyen módon jutalmazza meg a kiváló történetért cserébe.

De a Mester most sem nem nevetett, sem nem mosolygott. Komoran Péterre nézett, sóhajtott egyet és csak annyit mondott:
- Most már elég.
Majd felállt és kiment friss levegőt szívni. Ismét elszomorodott.

(Szabó-Molnár Andrea írása)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése